Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 12. (Budapest, 1959)
Dr. SZÖKEFALVI-NAGY ZOLTÁN: Kováts Mihály orvos, a magyarországi természettudományos ismeretterjesztés egyik úttörője (1762—1851)
tésnek is. Az oktatók között is egyre több lett a magyar, de a többségük hosszú ideig idegen volt, akik csak legfeljebb törték a magyar nyelvet. Minthogy a tudományok magyarrá tétele ezek kezében volt, nem váratlan az, hogy jó szakismerettel ugyan, de rossz nyelvérzékkel alkották meg a természettudományok műnyelvét. A kémia magyarítására a magyarul alig értő Schuster János válalkozott. Nem véve figyelembe sem Nyulas, sem Kováts, sem pedig mások műszavait, egészen új műnyelvet alkotott, amely logikus és praktikus volt ugyan, de torzszavai teljesen idegenek voltak a magyar nyelv számára. Ennek ellenére általánosan elfogadottakká váltak az egyetem tekintélyének támogatása mellett. Az orvostudomány szavainak magyarrá tételét Bugát Pál végezte legnagyobbrészt. Bugát szavaival ugyanabban az évben lépett a nagyközönség elé, mint Kováts Mihály (1828). Kettejük vitájából győztesen Bugát, az egyetem embere, illetve az ő szóalkotásai kerültek ki. Az 1870-es években a nyelvújítási szavak többségét a tudomány használhatatlannak minősítette magyartalanságuk, erőltetettségük miatt. Helyettük azonban akkor már a régi magyar kifejezéseket, a régi magyar nyelvújítók magyaros szóalkotásait felújítani nem lehetett. így vált Kováts nyelvújítói munkája hiábavalóvá már életében, s így nem hatott a későbbiekben sem. Ez az ember, aki egész életét a magyar tudomány fejlesztésére, terjesztésére szentelte, szinte teljesen elfelejtve halt meg Mezőcsáton 1851. június 21-én, ahol életének utolsó két évét még mindig megszakítás nélküli munkában leélte. Most, mikor a tudománytörténet igyekszik igazságot szolgáltatni a múltban igazságtalanul mellőzötteknek, a tudomány úttörőinek, haladó gondolatok lelkes harcosainak, kötelességünk emlékét is kiemelnünk a homályból és biztosítanunk kell számára a hazai természettudomány úttörői között az őt megillető helyet.
