Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 12. (Budapest, 1959)
Dr. DADAY ANDRÁS: Adatok a magyarországi kretinizmus történetéhez
A kiállításra küldött nyomtatott jelentésben részletesen ismerteti készülő nagy munkájának tárgymutatóját. Ebből megállapíthatjuk, hogy figyelme a kretinizmus és az ellene teendő intézkedések legapróbb részletére is kiterjed. Szándéka az volt, hogy leírja a betegség tüneteit, előfordulási helyét, ennek tájviszonyait, a betegek számát az egész monarchiában. Vázolni akarta az orvosok feladatát és azokat az akadályokat és hiányokat, amelyek miatt jóformán még semmi sem történt. Azután ismertetni akarta az állam és a humanitás feladatát. Előbbi sokat tehet az építkezési utasítások, kút-tisztítások, erdőírtások, folyamszabályozások terén. Állami feladat a népies utasítások kinyomatása és az endemiás vidékeken való terjesztése. Lehetőséget kell nyújtani, hogy a tárgy iránt érdeklődő orvosok, anyagi támogatás mellett, külföldön képezhessék magukat. Célszerű intézetek, kórházak létesítése szintén állami feladat. A pedagógia feladata gyógypedagógiai intézetek teremtése, ott a betegek szakszerű gondozása, nevelése. Ha rendet akarunk teremteni ebben az ügyben, az orvostudománynak kell átvenni az irányítást, a lelkipásztorok, tanítók csak segítőtársak legyenek. Linzbauer megrázó szavakkal fordul a magyar kormányhoz, a Vöröskereszt Egyesületekhez és az emberbarátokhoz, hogy jöjjenek a szerencsétlenek segítségére. „Hisz a gyilkosoknak, betörőknek gondoskodnak egészséges börtönökről, árnyas kertekről, valamilyen mesterség elsajátításáról. Pénzkereseti lehetőséget biztosítanak nekik, a tudatlanokat megtanítják írni, ellenben az ártatlan kretinekkel, kik semmi bűnt sem követtek el, nem törődik senki. Piszokban, magukra hagyva élnek, s ha járni tudnak, a szemétdombokon keresik élelmüket, míg éhen nem pusztulnak". A Vöröskereszt békeidőben juttathatna vagyonából a kretineknek, a jótékony egyesületek pedig ne elégedjenek meg azzal, hogy egészségesek számára létesítenek óvodákat —• menhelyeket, hanem a kretinek részére alapítsanak célszerű gondozó — ápoló és tanító intézeteket. A Budapesttől Esztergomig húzódó hegyvidék erre különösen alkalmas.