Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 12. (Budapest, 1959)

Dr. JOSEF SAINER: J. E. Purkinje {1787—1860), a modern szövettani technika megalapítója

dentin növekedésénél és a váltakozó elszíneződésnél csak fibrillákról lehet szó. Tehát a színezési módszertan fontos alapjait is lerakta, ami nélkül a modern szövettant egyáltalában el sem képzelhetnénk. Purkinje a kemény szövetek vizsgálatának módszerei tekintetében is teljesen eredti volt. Koráig a csontokat és fogakat csak kiégetett, vagy macerált állapotban vizsgálták. Ő a legapróbb részletekig leírta a csiszolatpreparátumok olyan módszerét, melyek még máig is változatlanul használatban vannak. Ezeket a csontok és fogak tanulmányozásához használta és általuk az utóbbiak szerkezetének megismeréséhez sok új adattal járult hozzá. Azt is meg tudtam állapítani, hogy Purkinje volt az első kutató, aki a tojáshéjat keresztcsiszolatokban vizsgálta és annak szerkezetét is hiánytalanul és helyesen írta le. Vizsgálta a gondosan mésztelenített csontokat és fogakat és a fennmaradó organikus mátrixot mikrotommal metszetsorozatokká dolgozta fel. így sikerült neki elsőnek a csontsejteket és a réteges csontszerkezetet leírni. Joggal látom tehát benne a kemény szövetek keresztcsiszolatokban — valamint mésztelenített állapotban — metszetekben történő exakt vizsgálati módszereinek megalapítóját. Purkinje vezette be a mikroszkópiába a preparátumok megemésztetésének azt a formáját, amelyet még ma is használunk a rugalmas és kollagén rostok megkülönböztetéséhez. Pappenheimmel együttműködve fontos felfedezésre jutott; a kémszerüvegben való mesterséges megemésztetés módszerére. A preparátumokat mesterséges emésztő oldatba helyezte, amely sósavból és egy szárított marhagyomor vizes kivonatából állott. Ezen a módon vizsgálta az izomrostokat, a szívet, az idegszöveteket stb. és így egyszerűen állapította meg, hogy mindezek elemi részeikre, azaz sejtekre bomlanak. Ö a kapillaroszkópia, azaz a véredények és a keringő vér élő emberi bőrön való vizsgálatának a tulaj donképeni felfedezője is. Ezt a biomikroszkópikus módszert a világirodalom Gottfried Müller 1912-es felfedezésének tulajdonítja. A valódi és első felfedezője azonban Purkinje volt, aki már 1823-ban a következő módon írja le az emberi bőr hajszálereinek in vivo