Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 10-11. (Budapest, 1958)

A tapasztalati gyógyítás végeredményében az embernél ősibb. Az állat nyaldossa sérüléseit, a gorilla eltávolítja a talpába fúródott tüskét, a kutyák bélhurutkor keserű füveket keresnek. Ez a tevékenység azonban ösztönös; a csapdába jutott róka is leharapja lábát. Az ősi ember és az állat gyógyító törekvései között lényegbevágó különbség mutatkozik, mert az állat nem gyógyítja beteg társait, hanem azokat magára hagyja, sőt ^gyes fajták egyszerűen felfalják a sérülteket. A kölcsönös gyógyítás éppen úgy hozzátartozott az első emberi közösségek jellemző vonásaihoz, mint az együttes vadászat, vagy a tűz megőrzése. Már az ősi leletek bizonyítják, hogy az ember segített sérült és megbetegedett társain. A diluviális krapinai leletben — mely csaknem egyidős a neanderthali emberrel — gyógyult kulcscsonttörést, a régebbi kőkorszak magdaléni kultúrájában élt crő-magnon-i race egyik női csontvázán pedig gyógyult koponyasérülés nyomai fedezhetők fel. Számos korai és későbbi lelet, mint például a magyarországi, rézkorszakbeli tiszapolgári kultúrából származó, gyógyult csonttöréseket tartalmaz (Nemeskéri és Gáspárdy). Egészen kétségtelen, hogy ezeket az eredményeket nem mágikus, hanem empirias módon megismert racionális, de elsősorban adaequat beavatkozásokkal érték el. A mágikus gyógyászat keletkezésének idejéről azonban határozottabb formában alig nyilatkozhatunk. Palaeopathológiai vizsgálataink a csontokra korlátozódnak és ezért főként sérülések képezik észleléseink tárgyát. Márpedig az nyilvánvaló, hogy az ősi traumatológiában a tapasztalat juthatott szerephez. Analógiákra vagyunk utalva, amit a primitív, vadon élő népek szolgáltatnak. Vannak azonban archaikus leleteink, többszáz koponya, ahol trepanatiókat végeztek.

1 Nem kétséges előttünk, hogy ezek többsége sérülés gyógyítására történt, mert olyan koponyákat is vizsgálhattunk, ahol a kiemelt csontszilánk a törtrészhez csontosodott, A trepanatiók mágikus jellege mellett szólnak azonban az ún. jelképes lékelések, amikor csupán a corticalis lemezen készítettek kisebb bemélyedést. Elméletileg ebből a mágikus cselekményből sem űzhetjük el az