Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 8-9. (Budapest, 1958)

Passuth László: Descartes

felé tartó -— kinyílnak azok a bejáratok, melyeken át a másik izomban levő fluidum áthatolhat az elsőbe, s ugyanakkor bezáródnak mindazon passzázsok, ahol az adott izom fluidumai viszont a másikba hatolhatnának. Ily módon tehát azok a fluidumok, amelyek azelőtt a két említett izomban rejtőztek, most — igen gyors ütemben — egyikükben egyesülnek, ily módon összehúzzák és megduzzasztják az egyik izmot, mialatt a másik kitágul és elpetyhüdik. 13. szakasz A külső tárgyaknak említett akciója különbözőképpen hathat az izmokban levő fluidumokra A Dioptrique-ban kifejtettem, hogy valamennyi tárgy a maga vizuális valóságában csupán azáltal jut velünk kapcsolatba, hogy mozog egy helyben is, éspedig azon átlátszó testecskék segítségével, amelyek közte és köztünk vannak, ezenfelül ezt segítik elő a látóidegnek a szemfenéken levő apró hálói s végül az agynak azon központjai is, ahonnan ezek az idegek erednek. Ezek teszik lehetővé a tárgyak mozgását, mint mondtuk, oly különböző módon, hogy ez módot adjon számunkra, hogy a dolgokat a maguk különbözőségében láthassuk és tulajdonképpen nem közvetlenül a mozgás szemlencsénkre okozott hatása adja a látást, hanem azok a benyomások, amelyek az agyban keletkeznek és amelyek a lélek számára az említett tárgyakat közvetítik. Ennek példájára igen könynyű megértem, hogy a hang, illat, íz, meleg, fájdalom, éhség, szomjúság és. általában valamennyi „inger", tehát külső érzékelésünk ugyanúgy, mint belső vágyaink, bizonyos mozgásokat keltenek életre idegeinkben, amelyek saját útjukon eljutnak egészen az agyvelőig. Az agy különböző mozgása lelkünkben különböző érzéseket kelt, ezenkívül lehetőség van arra is, hogy a fluidumok elkerüljék az agyat, s inkább bizonyos meghatározott izmok felé irányuljanak, s így mozgassák tagjainkat, ahogy ezt mindjárt bizonyítani fogom egyetlen példa segítségével is. Ha valaki — hirtelen mozdulattal— kezét szemünk irányába lendíti, mintha csak oda akarna sújtani, bármennyire is tudjuk, hogy a szóban forgó személy barátunk, s hogy mindezt csak tréfából cselekszi, s így természetesen óvakodik attól: bármilyen bajt okozzon nekünk, — mi mégis alig tudjuk rávenni magunkat arra, hogy megfékezzük az említett fluidumokat. Ez azt mutatja, hogy megfékezésük nem lelkünk útján történik, akaratunk ellenére való, holott a léleknek ez az egyetlen vagy legalábbis legfőbb akciója. Ezzel szemben mindaz, ami történik, 5* 67