Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 8-9. (Budapest, 1958)

Passuth László: Descartes

ajánlom önnek nem csupán e művet, mert ez filozófiával vagy a bölcsesség tudományával foglalkozik, hanem sajátmagamat ós szolgálataimat is . . ," Személyes kapcsolatuk három esztendőn át tartott, amikor sűrűn látták egymást. Erre a korszakra esik Descaretsnak a Szenvedélyekről szóló műve, mellyel a későbbiek során foglalkozom. Ezt is Erzsébetnek ajánlotta. Egyébként a szomorú sorsú Elisabeth napra harminc esztendővel élte túl Descartes-ot, mint főnökasszony végezte be földi sorsát egy wesztfáliai protestáns vallásos közösségben. Úgy látszott, mintha az a több mint két évtized, melyet a nagy filozófus németalföldi területen töltött, végleg eljegyezte volna második hazájával. Ám egy új, északi rajongó merül fel Descartes életében — az ifjú svéd Krisztina királynő, aki szeszélyes, állhatatlan lényének minden csodálatával övezi a távoli filozófust. Krisztina akarata törvény s a stockholmi francia követ, Chanut, a filozófus barátja útján 1649 februárjában Descartes meghívást kap a királynőtől. Bár a királyok hálátlanságát megkóstolta a múlt esztendőben, amikor hiába kért megromlott anyagi viszonyaira való tekintettel a francia udvartól életjáradékot, mégis lassanként hajlani kezd a svéd uralkodónő kérésére. Időközben a szeszélyes svéd uralkodónő mindent tudni akar, ami Descartes-ot, tanait illeti : a stockholmi francia nagykövetség átalakul valamilyen filozófiai előképző iskolává ; míg Chanut, a követ a királynőt oktatja, a kisebb méltóságokat a követség tagjai instruálják. Krisztina félelmes tanítvány, Chanut zavartan írja Descartesnak. ,,Ha az ön műveinek olvasása közben nem leszünk elég ügyesek megoldani a nehezebb csomókat, ugye szabad akkor önhöz folyamodnunk." A királynő — miután e kérdésben is meghallgatta az upsalai egyetem professzorait —• unottan fordul egy nap Chanut-höz. „Mi hát a szerelem, Chanut úr — ha ön nem tudja, kérdezze meg Descartestól." Néhány hónap múlva megjön Hollandiából a válasz : ,,A szerelemnek az a természete, hogy a szerelem tárgyával az ember oly egységre törekszik, melynek őmaga is részét alkotja." Krisztina megjegyzése erre így hangzik : „Minthogy nem ismerem e szenvedélyt, éppúgy nem