Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 8-9. (Budapest, 1958)
Prof. Melly József: Fodor József és Markusovszky Lajos
mára, s ezzel majd két esztendeig biztosított részére lehetőséget ahhoz, hogy tanulmányait Pettenkoférnél Münchenben, Liebignél Giessenben és RecMinghausennél Würtzburgban folytassa, és közben beutazhassa szinte egész Európát, hogy ott a közegészségi intézményeket és az egészségi közállapotokat tanulmányozhassa. Azért küldte Fodor Józsefet ilyen hosszú tanulmányútra, mert már akkor felvetette a gondolatot, hogy a pesti egyetemen a müncheni egyetemhez hasonlóan közegészségügyi tanszéket állíttat fel és a tanszéket Fodor Józsefre kívánta bízni. Markusovszky a kultuszminisztériumban először az orvoskari ügyekkel foglalkozott,- később azonban az ő feladatkörébe tartozott az egész magyar felsőoktatás problematikája. Rendkívül széles látókörű ismeretanyaga lehetővé tette számára annak felismerését, hogy a felsőoktatás színvonalának emelése érdekében sok új épületre és sok új kiváló személyiség tanszékhez juttatására van szükség. Legelső alkotása volt Than Károly számára vegytani intézetet építeni, majd az ő szorgoskodása nyomán 1872—7b. esztendőkben megépült az élettani tanszék épülete, ahol később a közegészségtan tanszéke is helyet kapott. Az 1872—73. években épült az első sebészet, az 1875—76. években az I. és II. Kórbonctan épülete, az 1877—78. években a belklinika, valamivel későbben a központi orvoskari épület és a II. belklinika és végül az 1885—86. években a törvényszéki orvostan épülete is. Mindezek mellett Markusovszky nevéhez fűződik a tanszékeknek 13-ról 22-re való felemelése, amivel a magyar orvosképzést valóban sikerült európai színvonalra átállítani. Ev.ek közt a tanszékek között szerepel a közegészségtan tanszékének felállítása, amelyet egyhangú meghívás útján Fodor Józseffel töltöttek be, aki a tanszéket 1901ben bekövetkezett haláláig vezette. Attól a pillanattól kezdve, amikor Fodor József katedráját a pesti univerzitáson elfoglalta, Markusovszky Lajosnak kiválóan szakképzett munkatársa akadt nagy terveinek konkretizálására. Az orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlései, valamint az orvosegyesületben folyt tanácskozások és megbeszélések egyaránt halaszthatatlan szükségességként jelölték meg. hogy az ország közegészségügye és ennek keretében az orvosprobléma is törvényes-szabályozást nyerjen. Legfőképpen mozgatta ezt a megoldást