Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 6-7. (Budapest, 1957)

Prof. MORELLI GUSZTÁV: Árkövy József 1851—1922

megállapításokkal kezdődtek. Ezután a kérdés jelen állapota és annak meghatározása következett, ami a kérdés megoldásához hiányzik. Ekkor jött az önálló vizsgálatok módja és eredménye, végül a jövendőre nézve irányt mutatott, hogy hogyan lehetne a kérdést megoldani. E logikus munkarend szerint láttak napvilágot az összes klinikai dolgozatok, ezért nagyrészt alapvető forrásmunkánknak tekintik ma is. 1902-ben jelent meg az „Indikationen der stomatologischen Therapie" című munkája, amely 90 oldalra terjed és egy pótrész 18 oldalon a porcelántömések javallatait tárgyalja. Két óriási táblázatba foglalva az általános, a részletes és a relatív indikációk mutatják a szuvasodás különböző alakjainak és helyeinek figyelembevételével a választandó tömőanyagot. Az irodalom 207 forrásmunkára utal, ebből 143 angol, 55 német. 6 francia, 2 hollandi és 1 olasz. Az irodalom összeállítását, mint a szerző megjegyzi, Szabó és Madzsar akkori segédeinek köszöni. Árkövy részletező, túlságosan sok apró csoportba osztó hajlama itt is mutatkozik, midőn a szuvasodás formáit külön 4 csoportra osztja; mindezeket ábrákkal világítja meg. Az áttekinthetőség e túlságosan sok csoportra való osztással, sajnos, megnehezített, mert például Black később ugyanezt az ő 5 csoportjával sokkal érthetőbbé teszi. Árkövy érdeme, hogy orvosi felkészültséggel vetette magát a fogászatra, éles megfigyelő képességével felismerte az addig általánosan elterjedt hibás felfogást, hogy a fogászat nem is tartozik az orvosi disciplinákhoz és orvosi tudás nélkül is művelhető. E nézet mellett akadtak már korán orvosok, mint Franciaországban Magitat, akik felismerték, illetve sejtették, hogy a fogbántalmak és a szájbetegségek sokféle összefüggésben vannak a szervezet más kóros elváltozásaival, amelyek kölcsönösek, az általános bántalmak okozhatnak szájbetegséget és ez, viszont. Árkövy egyike volt azoknak, akik e tudat alapján legkorábban kezdték kutatni ez összefüggések kórtani és élettani jelenségeit, vagyis a fogászat helyett a stcmatológia szaktudományt tartotta tevékenysége céljának. Ilyen értelemben ő már nem fogorvos, hanem stomatológus, bár ekkor még hiányzott a stomatológia. Ennek kiművelésére nagy