Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 6-7. (Budapest, 1957)

Prof. MORELLI GUSZTÁV: Árkövy József 1851—1922

..Fogbántalmak diagnosztikája" címen. Ezután a gyökérhártya és az alveoláris bántalmak rendszeres összefoglalása következett. Ez volt az az anyag, ami a klinikai és kórtani tanításhoz szükséges. Árkövy tudta, hogy ezeket az adatokat a világirodalom részére is hozzáférhetővé kell tenni és ezért munkája németül is megjelent „Diagnostik der Zahnkrankheiten und der durch Zahnleiden bedingten Kieferkrankungen, nebst einen Anhange über die Differentialdiagnose von Zahn und Augen-, als Ohren Krankenheiten von Dr.. Josef Árkövy" címen Stuttgartban, 1885-ben. (Meg kell jegyeznem, hogy a szemről szóló részt Dr. Gheorghe Cráinicianu, a fülről szólót pedig Dr. Böke Gyula rk. tanár írta.) Árkövy munkája 348 oldalra terjed. Előszavában kifejti, hogy eddig a fogbél és foghártya kóros tüneteit egy megindult folyamat különböző fázisainak tekintették, de ha az eseteket a klinikai tünetekkel kapcsolatban vizsgáljuk, megállapítható, hogy a kórtünetek nem követik egymást mindig szabályosan, nem sokszor megállnak és így különböző módon viselkednek. Ezért tehát a kórbonctani, szövettani és klinikai tünetcsoportok alapján jogosan önálló kórformákat kell megkülönböztetni, amelyek terápiája és prognózisa is különböző. E kórformáknak külön neveket is kell adni és rendszerbe kell foglalni a megértés és tanítás szempontjából. Rothman és Hattyasy segítségével 3 évi munkával többszáz fogat felvéstek és a fogbél küllemi és szövettani vizsgálata, valamint a beteg panaszainak összevetése alapján az egymástól elkülöníthető kórformákat racionális nevekkel látta el az orvosi szempontoknak megfelelően. Az összes fogbéllobot heveny és idült lobokra osztotta, amelyeket 5, illetve 7 alosztályba sorozta. Ezenkívül megkülönböztette a fogbélatrófia 4 alosztályát. A 16 csoport elnevezését nem sorolhatom fel, de meg kell állapítani, hogy bár minden csoporthoz hosszú tüneti leírásokat kapcsol, ezek legtöbbnyire ismétlődnek és így nem sokat jelentenek, azonkívül az egyes kórformák sem jelennek meg mindig jellegzetesen tisztán, hanem sokszorosan szövődnek. A klinikai tünetekből a kórbonctani képek nem határozhatók meg, és így a gyakorlat csak kevés támpontot kaphatott