Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 6-7. (Budapest, 1957)

Dr. BENCZE JÓZSEF: Az empirikus doktorkodásról és annak kéziratairól

később már a nagyobb városokban (Kolozsvár, Nagyszeben, Kassa, Pozsony) is akadt egy-egy orvos. A protestantizmus elterjedésével kezdtek csak szaporodni a magyar orvosok, amit az a körülmény is elősegített, hogy a nyugati protestáns egyetemeken nagyban támogatták anyagiakkal, fundációkkal, stipendiumokkal a tanulni vágyó magyar fiatalságot. A török hódoltság megakasztotta az orvosok szaporodását. A három részre szakadt és nagyrészt elszegényedett Magyarország évszázadokon át sivár képet nyújtott. A járványok pusztításait istenítéletnek tartották, nem is védekeztek ellene mással, mint erre a célra szerkesztett imádságokkal. Ügyszólván a XVIII. századig terjedő korszak volt a babonák és misztikumok termőtalaja. A pestis, a himlő, kolera, stb. járványok ellen szervezettebb védekezés eleje a török hódoltság utáni időre, a XVIII. század elejére tehető. Azok az ispotályok, amelyekről tudunk, inkább szegényházak és aggok ápoldái voltak, mintsem valódi értelemben vett kórházak. A pozsonyi, soproni, budai, szombathelyi, székesfehérvári, esztergomi, kassai stb. és az erdélyi ispotályok egyáltalán nem szolgálták a nép egészségügyi ellátását. Nyilvános gyógyszertárak már akadtak, ahol az empirikus gyógyítók tanácsára néha-néha beszerezték az orvosságokat vagy azok alapanyagait. Ismerjük Lubenau Reinhold német gyógyszerész kéziratát (königsbergi városi könyvtár), amelyben a XVI. század végén leírta, hogy ő Pozsonyban volt gyógyszerészgyakornok és ott tapasztalta, hogy a betegek nem nagyon becsülték a patikai orvosságokat, mert legfőbb gyógyszerük a fokhagyma és a bor volt. Ezt az állítást megerősítik azok a kéziratok is, amelyek gyógyítással és gyógyszerekkel foglalkoznak. Hozzátehetjük azonban, hogy nemcsak a gyógyszertáraktól, de később a valódi orvosoktól is idegenkedett a magyar nép és szívesebben vette a különböző gyógyítók tanácsait, mint a valódi orvosét. Ez a tulajdonság — mondhatjuk — végigvonul egészen a múlt század végéig. A folytonos hadjáratok, az óriási járványok annyira elszegényítettek a magyar népet, hogy megelégedett a legkezdet-