Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 6-7. (Budapest, 1957)

Dr. MÉREI GYULA: A babilóniaiak és asszírok orvostudománya, különös tekintettel az osztraka-leletek szövegére

és lehangoltságot okoz, a sorvadás nem múlik el és a vérerek gyengeségével jár. A leírás a maga primitívségében is olyan kiváló észlelő képességet és logikus orvosi gondolkozást árul el, hogy a frappáns hatást még a szöveg végére vésett sztereotip varázsmondás sem zavarja meg. Még az előbbieknél is nagyobb vonalú a XI. táblán olvasható betegségleírás. Itt rosszindulatú sorvadásról van szó, amely a szájra hevesen hat és ezért a beszéd számára végzetes méreg. További tünet a hányás, ami a beteget „súlyosan kimeríti". Gennyes hólyago'k jelennek meg (az asszír szöveg a lokalizációt is pontosan feltünteti: ,,a gennyhólyagocskák a végbélnél és a testen"), ezt gyulladásos bőrpír kíséri. A beteg képtelen táplálkozni, „a táplálékot, elfogyasztása után, kiveti a test", ezért „csonttá sorvad az ember". Ez a betegségleírás már az ismertetett részlet alapján is méltán vetekedhetne, akár még az ie. IV. sz-ból származó Hippokratesz-i leírásokkal is. A tábla 9. sora azonban a megfigyelő képességnek és következtetésnek olyan magasfokú példáját adja. amely már szinte drámai erővel hat. Ez a sor ugyanis a következőképpen hangzik: „a megivott ital, mi felduzzasztja a testet". A babilóniaiak tehát — régebben mint két és félezer évvel ezelőtt — felismerték, hogy a szervezet kóros körülmények között vizet retineál és ez az állapot az egyénre nézve „végzetes méreg" (10. sor). A babilóniaiaknak ezt a felfedezését igen kevéssé méltatta mindezideig az orvostörténelem. Ez pedig csak azzal magyarázható, hogy az orvostörténészek többsége természetesein olyan speciális területekkel, mint a paleographia keveset foglalkozik, az asszírológusok pedig ennek a leletnek orvostudományi jelentőségére kellőképpen nem figyelhettek fel. Ha jogosan állapítjuk meg, hogy a Metu, az egyiptomiaknak a szívről és az erekről alkotott tana (Ebers-féle papyrus 99. fejezete, „az orvos titkos könyve a szív járatainak és a szívnek ismeretéről" és a berlini papyrus) jelenti az orvostudomány fejlődésében az első törekvést, hogy valamely jelenséget a morfológia és működés szempontjából törvényszerűleg összefoglalva magyarázzon meg; akkor viszont a babilóniaiak az észlelések pontosságával és a következtetések helyes logikájával tűntek ki. Ilyen