Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 6-7. (Budapest, 1957)
Dr. MÉREI GYULA: A babilóniaiak és asszírok orvostudománya, különös tekintettel az osztraka-leletek szövegére
szempontból feltétlenül elérték, sőt egyes területeken túlhaladták az egyiptomi orvostudományt. Fejlett gondolkozásuk azonban a therapeutikus kérdésekben csődöt mondott, s ennek oka az, hogy a betegségeket mint isteneknek a morális kiegyenlítődésre vezető döntését fogadták. A cseréptábla-leleteken elég sok adat található még a fülbajokról, a nemi bántalmakról, a skorpió- és a kígyómarásokról. Nőgyógyászati ismereteikről különböző leletek szolgálhatnak forrásul. Ezúttal csak az „A dajka" kezdetű VII. táblára hivatkozunk, amely leírja a mastitist (,,a dajka, akinek emlője meggyűlt; a dajka, ki emlőjének kelésében meghal"; 4— 5. sor); továbbá leírja a vetélést („a méhmagzata elenyészik"), a torzszülötteket („méhmagzata meghasad"), a macerált („méhmagzata elrothad") és koraszülött magzatot, illetve a fejlődési rendellenességeket („méhmagzata elsatnyult"). Prognosztikai megfigyeléseik igen jók, különösen a „Ha egy ember... megbetegedik" kezdetű cseréptábla tartalmaz erre vonatkozó értékes adatokat, mint ahogyan erre már H. Schneider is rámutatott. Ezzel szemben igen hiányosak az anatómiai ismereteik. Az emberboncolás a babilóniaiaknál is tiltott volt, ezért az áldozati állatokon szerzett tapasztalatokra szorítkoztak. Mivel az állati májat jóslásra használták fel, ezért leginkább annak anatómiai viszonyaival barátkoztak meg. A gyakorlati érzékkel rendelkező babilóniaiak általában listák elkészítésével tették áttekinthetővé ismereteiket. Ezért a máj-jóslásokhoz is agyagmodelleke t készítettek. Ezekből viszont megállapíthatjuk, hogy ismerték az epehólyagot (marlu), a ductus cysticust (na), a ductus hepaticust (nipru), a ductus choledochust (me-ni). A májon (kabittu) megkülönböztették a bal (kappu kabitti sa §Umali) és jobb lebenyt (kappu kabitti sa imitti). A babilóniai orvosi rendben a papi orvosok és a sebészek két különböző csoportot képeztek. Előbbiek jelentették a tulajdonképpeni orvosokat (kakkumin) ; közöttük a tisztítópapok (asipu) juttattak igen fontos gyógyászati szerephez (papi vagy fehér gyógyító mágia; tisztító szertartások). A sebészek (asu)