Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 5. (Budapest, 1957)

Dr. GÖRGÉNYI GÉZA, PÉCZELI PIROSKA, Dr. SÁGI KÁROLY: Adatok Hévízfürdő történetéhez

a keszthelyi végvár színmagyar örségét, csakúgy, mint a ma­gyar várakban másutt is tették Bécs fukar, magyargyűlölő urai. 1707-ben, a Rákóczi szabadságharc dicsőséges napjaiban hal­lunk újra a hévízi tóról. Vak Bottyán, népünk legendás hőse volt ebben az időben a dunántúli főparancsnok és kormányzó. Bottyán generális az év telén Keszthelyre tette át főhadiszál­lását, hogy köszvényét a közeli hévízi tóban gyógykezeltesse. 87 Bél Mátyás 1734 körül készült ismertetésében írja Hévízről: „Vize pedig savas és gyógyító hatású, éppen ezért régebben fürdőházat is építettek melléje, amelyben vizét tűzzel is melegítet­ték és így sok embernek adott módot a fürdésre. De miután az épü­let összeomlott már többé nem használják." 88 A török uralom, a felszabadító háborúk során nyilván el­pusztultak azok az építmények és fürdőberendezések, melyek a XVI. században feltétlenül megvoltak az orvosokkal is ren­delkező Hévízen. A messzebbről jött módosabb betegek tehát csakis alkalmas helyen felvert sátrakban helyezkedhettek el. Természetesen ez csak feltevés. A XVII—XVIII. században szokásuk volt a vagyonosoknak, hogy hosszabb útra magukkal vitték sátraikat is. így útköz­ben vagy az út végcélján saját fedelük alatt lakhattak. Az akkori sátor lényegesen különbözött a maitól. A sátor kényelmes, tágas helyiségekre oszlott. A helyiségek falát ál­latszőrből készült nemezlapokkal bélelték ki, s e fölé díszes szőtteseket és szőnyegeket akasztottak. Berendezésük a lehe­tőséghez mérten kényelmes volt. A kezdetleges ládák után már a XVI—XVII. században kialakultak az összecsukható bú­torok. Megjelennek az összecsukható bőrüléses tábori székek, a hevederes tábori ágyak, melyek fölé néha még díszes mennye­zetet is lehetett szerelni, az összecsukható kecskelábú asztal, sőt az — által reksztő spanyolfal — is. A palotasor mellett ott volt a konyhasátor, ahol ízes ételek készültek a fürdés utáni éhség csillapítására. A sátor mélyén meghúzódó pincetok vere­tes ládácskája 8—10 palackot is őrzött a vidék kitűnő boraival telve.

Next

/
Thumbnails
Contents