Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 5. (Budapest, 1957)
Dr. TASNÁDI KUBACSKA ANDRÁS: Johannes Patersonius Hain
fordulat következett be a Kárpátok sárkányainak történetében. Az őslénytan egyik úttörő kutatója, a német Rosenmüller, könyvet írt a barlangokban talált csontokról, az irodalom hírhedt sárkánycsontjairól. Vizsgálatai közben meglepő eredményre jutott. Úgy látta, hogy ezek a csontok nem ma is élő medvéktől és oroszlánoktól származnak, hanem egy kihalt nagy medvefajtól, ahogyan ő nevezte: a barlangi medvétől. Az állatot el is nevezte Ursus spelaeus-nak. A magyarországi barlangok ősmedvéinek csontjairól külön is megemlékezett, mondván, hogy Hain, Vollgnad és Brückmann orvosok metszetei sem sárkánycsontokról készültek, hanem a barlangi medve koponyájáról és fogairól. A kárpáti barlangok ősmaradványainak sorsa a legjobb példa arra, hogyan száll egy-egy mese vagy monda apáról fiúra, s vándorol egy-egy lelet leírása tudóstól tudósig, míg végül elkövetkezik az idő, amikor a tudomány ki tudja hámozni a reges burokból a valóságot és megfejti a monda vagy a mese eredetét. Ha Hain és Vollgnad nem csatolnak munkáikhoz képeket, valószínűleg soha nem születik meg Rosenmüller magyarázata, és az -egykori lelet elkallódva, értékét veszítve, a szöveg pusztán fantasztikus híradás maradt volna. Néhány évvel később napvilágot látott Párizsban a kiváló francia természetbúvárnak, Cuvier-nek a tanulmánya Magyarország és Németország barlangjainak kihalt medveféléiről. Űttörő munkájában egyenesen a szakemberekhez fordult. Érveivel az utolsó kételkedőket is meggyőzte arról, hogy nem élnek és éltek sárkányok a magyarországi barlangokban vagy bárhol másutt a világon. így kopott ki lassan-lassan a sárkánymese a tudományos irodalomból. Normann, aki 1833-ban a deménfalvi barlang környékét bejárta, úgy találta, hogy a hegyi lakók sem hisznek már a kárpáti sárkányokban, bár a felvilágosodásuk, amint írja, „alig haladt előbbre egy konyhamécses fényével". A híres barlangokat a „látogatók" évszázadok folyamán annyira kifosztották, hogy Paget 1845-ben már kételkedik, voltak-e egyáltalán csontok az üregekben.
