Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 4. (Budapest, 1956)

Prof. IVÁNYI BÉLA: „Vízégetés" Nyugat-Magyarországon a XVI—XVII. században

vízégető Anderli, azaz András, akit 1638-ban említenek első ízben forrásaink. Ennek ekkor és később is valamennyi évi pénzjárandóságon kívül naponta — ha dolgozik — két cipó, fél pint bor és hetenként 5 font (a pénteki böjt nap leszámí­tódik) hús volt a rendes járandósága. Ezen rendes és szokvá­nyos járandóságon kívül, a mi Anderlink mellékesen is jut némi javadalmazáshoz, ez azonban rendkívüli volt. Ugyanis 1639-ben (október 22.) Batthyányné, akinek a vízégető Anderli kedvence lehetett, ennek eleddig azt az egyedül álló kedvez­ményt adja, hogy a bor tized és a hegyvám fizetése alól föl­menti, ami tehát azt jelenti, hogy Anderlinek Rohoncon vagy egyebütt adómentes szölleje volt. 20 Batthyány Ádám 1641. szeptember 1-én egy comissió ren­delkezést ad ki, amelyben meghagyja, hogy „Visz égetteő Anderlinek" három akó bort és három köböl gabonát adja­nak ki. A Batthyány-uradalmakban a vízégetők egyébként a kon­venció szerint lettek fölfogadva és javadalmazva. Egy ilyen konvenciós levél szövege 1656. április 10-ről eredetiben ma­radt reánk, amelyben Batthyány Ádám Perl Ádámot vízége­tőnek és quasi laboránsnak szerződteti, és pedig javadalma évi 15 forint készpénz és egy öltözet ruhára való úgynevezett Scheptuch posztó, naponta — ha dolgozik — két cipó, fél pint bor és heti öt font hús, amint azt már Anderli javadalmazásá­nál említettük. A commissió szövegét a függelékben közöljük. A vízégetők rendszerint férfiak, de — amint már tudjuk — a XVI. század végén Rohoncon működött egy vízégető asz­szony, 1640—41-ben pedig Németújváron találunk egy vízégető asszonyt, akinek a nevét nem ismerjük, azonban ez is meg­kapja a napi fél pint bort valószínűleg a többi élelmiszerrel együtt. 21 A vízégetők borjárandósága néha egész tekintélyes meny­nyiséget tesz ki, ha az illető huzamosabb ideig dolgozik. így pl. Anderli vízégető 1644-ben és 1645-ben is 92 napon át égeti a vizet, és ezért csak borban 182 és fél pintet kap; viszont 1647-ben, midőn a rossz bortermés miatt a napi boradagot

Next

/
Thumbnails
Contents