Mátyus István: Ó és Új diaetetica az az: az életnek és egésségnek fenn-tartására és gyámolgatására, Istentől adattatott nevezetesebb természeti eszközöknek való elszámlálása. 3. köt. Pozsony, Landerer, 1787. (r.sz. 2242)
IV 1 is, hogy ha ezek meg-vólnának benne, inkább kellene az élő-állátok 5 rendibe tenni mint a' plántákéba. i.) Hogy a 5 plánta egy hellyt a 5 földhez van ragadva, 's onnan fzívja-fel gyökere' roftjain a' maga nevekedésére fziikséges nedvefséget. Ha azért valamelly plántának e'féle gyokér-roftjai nintsenek , hanem ágainak tetejeit mint fzáját, ottan-ottan ki-nyitván úgy kapdosfa-bé és nyelegeti-Ie a 3 körűi lévő vizben (mert az illyen kéttséges plánták inkább a' vizekben találtatnak ) úfzkáló matériát; mellyet beleiben meg-eméfztvén, úgy fordítja annak az ő teftével meg-egyező vékonyabb és tifztább réfzét a 5 maga táplálására ; a' vaftagabb alkalmatlan réfzét pedig majd magából ki-veti: már méltán gyanídratni, hogy az, élő-állat, és nem plánta légyen. Annyival-is inkább 2.) ha a'ban valami érzékenységet és akarat lzerint való mozgálHs véfzünk éfzre. Erezni láttatnak ugyan a plánták közúl-is némellyek, mint a Mimosak, mikor üveg alatt a' fzéltől és külső dértől fokáig él-zárva, a Nap' súgaritól kényefen élefztetnek. Mert a' magok ákáu-fa forma leveleiknek két felé terűit