Chelius M. J.: Sebészség. A 4. öregbített és javított eredeti kiadás után .. fordítá BUGÁT Pál. 1. köt. Buda, Egyetemi, 1836. (r.sz. 1820)
II. SZAKASZ. KÜLÖNÖS FAJAI A' GYÚL ADÁSNAK. 69 ikrákra tett repczetészta, 's] más effélék is jók a' vérnek a' fejtől való elvezetésére. De soha nem kell felejtenünk, hogv az orbáncz, bár a' legerősebb loblázzal járjon is, a' lobbellenes gyógytervet, mint más gyuladások egész kiterjedésében soha sem kivánja, mert átalában minden erőmerülés után igen könnyen viszalép. 82. S. A" valódi orbáncz helybeli orvoslásának egyeb czélja nincs, mint a' beteg részt a' külső ártalmak ellen oltalmazni, a' mi szikfü, és bodzavirág poraival töltött száraz meleg fűtüszők, melegített flanél, 's több e' félék által történik. — Minden nedves, főkép vizes és zsiroä szerek ártanak, a' mennyiben az orbánczot viszaverik , vagy a' rész' vízkóros daganatát okozzák. -— A' láz, és daganat nagyobb részt elmúlván, ha talán vízkóros, szinetlen daganat maradna hátra, akkor a' fütüszőt káforral dörzsöljük meg, vagy pedig a' daganatos részt zöld viaszvászonnal fedjük, és bepólyázzuk.-—Rust szerint csali a' hólyagos orbáncz fajtáival együtt gyakorta, főkép ha idült inkább mint forró természetű, látszik az illő elfogadóba alkalmazott nedves meleget kívánni, melly czélra a' G o u 1 a r d ólomvize, egy keves léles mákonyfestvényt adván hozza, legalkalmasabb. — Ha az orbáncz fekélyedés vagy fenébe menne által, akkor az ev illő kifolyásárul kell gondoskodni, a' közönséges, és helybeli orvoslást pedig, a' láz bélyege, és a' kelevényeknél, meg fenénél előadott rendszabások szerint intézni, de az első útak kitakarítására is különös figyelemmel kell lenni. , 83. S. A' helybentarnadt börvöregnél az orvűslást a' gyuladás fokához kell szabnunk. Csak ritkán szükség a' közönséges lobellenes gvógybánás, mert rendszerint a' nadályok föltétele, vizzel, vagy ólomvizzel tett hideg borogatások elégségesek a' gyuladást eloszlatni. 84. SA' rokonszenves börvöregnél az orvoslás különbözik, a' mint azon ok, mellyen a' betegség alapul különbféle. Ha az bőnyés terjedékek feszülésén alapodik, akkor ezt bemetzsések, és ezekre következő meleg fördők , szürke higanyírral tett bekenések, meleg borongatásokkal, és pépegyvelegekkel szükség elpetyheszteni. Ha pedig az orbáncz csak egy idáig elhatalmazott mélyebben fekvő rész, csonthártya, in, vagy sejtszövet szenvedésé-