Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - „Mesék a terepről". Az etnográfus és a kulturális turizmus esetei Edward M. Bruner: Culture on tour. Ethnographies of travel Bata Tímea

mance-okat tanulmányozva Kenyában, Ghánában, Lincoln New Salemében, Masadán, Bálin és egy jakartai témaparkban.

4 Ez a munka állt össze könyvvé 2005-ben, Culture on Tour címmel." (Bruner 2007.) Bruner alapvetően a kulturális turizmus keretein belül gondolkodik, olyan sokoldalú analízist kínálva, melynek alapja a heterogén és nem rögzített kultúra fogalma. A sokoldalúságra, a mozgékonyságra hívja fel a figyelmet a kötet címének szójátéka, melyről mindenképpen a kultúra és az utazás összefüggéseire asszociálunk. A közelebbi vizsgálat, vagyis a szöveghű fordítás a kultúra „turnéjára" utal - hiszen a „to be on Tour" jelentése: 'turnézik, vendégszerepel'. A kulturális turizmus mezején sétálgatva olyan külföldi és „hazai" helyszíneket ismerünk meg, ahol az elsődleges befogadandó, eladandó árucikk maga a kultúra - a lehető legtágabban értelmezve. Azaz történelmi események, helyszínek, performance-ok, vallási rítusok, szuvenírek és az ezeket behálózó történetek adják meg az „utazás etnográfiáit". A már említett bevezetőben Bruner a turizmussal való kapcsolatát és azokat az alapvető fogalmakat határozza meg, melyeket írásaiban használ, ilyen például a „vitatott helyek" (contested sites) vagy a turista-határzóna (touristic borderzone). Bruner az általa vizsgált turistamesék (tourist tales) három szintjét különíti el: a megtörtént, a megélt és az elmondott utazást. Egy másik megközelítésmód szerint léteznek utazás előtti, közbeni és az utat követő történeteink is. A tanulmánykötet három részének címe beszédes: A történetmesélés jogai (Storytelling rights), Versengő történetek (Competing Stories) és Mesék a terepről (Tales from the Field). Mindegyik rész három-három tanulmányt fog össze. Az első rész Afrikába, a második az Amerikai Egyesült Államokba és Izraelbe, a harmadik pedig Indonéziába repíti az olvasót. Nem véletlenül használom itt a repíti szót, hiszen Bruner írásai egy-egy esszével érnek fel, azok megszerkesztettsége és stílusa távol áll a nehezen emészthető, vaskos írásoktól. Tanulmányaiban embereket, helyeket és egy kutató/idegenvezető/turista tudományos gyötrődéseit ismerhetjük meg. Mindez nem azt jelenti, hogy írásai mellőznék az elméleti megalapozottságot, sőt. Az érintett témák, fogalmak kapcsán röviden ismerteti az általa elfogadott vagy cáfolt tudománytörténeti előzményeket, illetve saját álláspontját. Bruner hangsúlyozza, hogy terepen nevelkedett kutatóval van dolgunk, aki etnográfusként több megközelítésmódot is alkalmazott, és munkájának utolsó évtizedeiből ezeket a „történeteket" kínálja nekünk. „Végeztem nehéz etnográfiát - elektromosság, folyóvíz és egészségügyi szolgáltatások nélküli falvakban éltem; idegen nyelveken beszéltem; politikai zűrzavarban konfrontálódtam; trópusi betegségektől szenvedtem - de megöregedtem, már jobban élvezem a luxusutazásokat és a sokkal kényelmesebb környezetből történő néprajzi vizsgálatokat." (29. p.) A kötet első részének fókuszában kenyai és ghánai helyszínek, események állnak. A Maszájok a pázsiton (Maasai on the Lawn. Tourist Realism in East Africa) című tanulmánya a Nairobi melletti Mayers-farm turisztikai „fogását" meséli el. Itt a kolonizációból visszamaradt farmerek és az ott foglalkoztatott maszájok viszonyát, valamint a kulturális turizmusban elfoglalt helyüket ismerhetjük meg. A köteten végighúzódó, alapvető kérdések már itt dominánsan jelen vannak: kinek a sztoriját látja, hallja a turista, kiét ismerheti meg a kutató, és milyen történetet látnak a helyiek, a vendéglátók? Egyáltalán, kinek és miért van joga ezekről beszélni, és kontrollálni azokat? Mi tekint-