Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

MÉSZÁROS CSABA: Posztszocializmus és posztkolonializmus: Szibéria megértésének keretei Európában

megállapításai érdemelnek különös figyelmet. Azzal a Polányi Károly munkái óta elterjedt nézettel szemben, miszerint a preindusztriális társadalmak cseréje a reciprocitáson és a redisztribúción alapul, az indusztriális társadalmaké pedig, ezzel ellentétben, az imperszonális és piaci viszonyokon, a szerző érvelése szerint a posztszocializmus közegében éppen a piaci viszonyok megjelenése teszi egyre fontosabbá a perszonális viszonyok szerepét a cserében. Ez különösen fontos azokban az esetekben, amikor a tundrán élő csoport és a faluban élő rokonság kölcsönösen kiszolgáltatott és egymásra utalt helyzetben van. Míg a tundráról hús, hal és irha kerül be a cserekapcsolatba, addig a faluból vagy a falu által üzemanyag, élelmiszerek, ruhák és lőszer. A cserekapcsolatok azonban nemcsak a településre és a település körötti tundrára szorítkoznak, hanem nagy távolságokat átfogva egészen a jakutszki rokonok és ismerősök bevonásáig terjednek. Utóbbiak szállásadással, élelmiszerekkel kapcsolódnak be a rendszerbe, a rokonok hálózatának közvetítése révén a tundrán megtermelt javakból részesülve. A nagy távolságok és az akadozó közlekedés, valamint a kevés készpénz miatt a cseretermékek útja előre nem is számítható ki, így sokszor rögtönözni, máskor pedig hosszasan várni kell, hogy annak egyes tételei a cserkapcsolatot fenntartó felek közt útjukra kelhessenek. Ez lehet az oka annak, hogy a cserekapcsolatokban oly nagy szerepe van a személyes kapcsolatoknak, és mindenekelőtt a rokoni kötelékeknek. Ventsel szerint ugyanakkor az egymásra utalt helyzetben létrejövő, széleskörűen működő rokoni kapcsolatok legfontosabb alapja a szovjet időszak előtt működő kiterjesztett családok összetartó ereje, amelyeket a szovjet időszak családpolitikája (kevés sikerrel ugyan) megszüntetett és elemi családokra tagolt. Ez a megállapítás azonban önmagában nem lehet a jelenség magyarázata, mivel Jakutia középső területein ezek a széles rokoni csoportokat behálózó csereközösségek ugyanolyan erővel léteznek, mint Jakutia északi megyéiben, annak ellenére, hogy a területen korábban, még a cári időszakban sem a kiterjesztett családok alkották a jellemző rokoni együttélési és együttműködési formát, hanem az elemi családok (Slepcov I 989, Basharin I 956). A rénszarvas kétségtelenül a tundrái lét alapja, ezért tartásának körülményei, eszközei és az ehhez kapcsolódó szakismeret a tundrái lét legfontosabb elemei közé tartoznak. Különösen így van ez egy olyan kutatás esetében, amely a tulajdonviszonyok vizsgálatát tekinti feladatának, mivel a tundrái réntartók legjelentősebb és legkönynyebben áruba bocsátható tulajdona a rénszarvas. Elsőként is a réntartásra használt rn fogalmakat pontosítja a szerző. Tim Ingold a rénszarvasokhoz kapcsolódóan három- ^ féle társadalmi gyakorlatot különböztet meg. Ezek a nevelés (taming), amely az ember £ és az állat közötti szociális kapcsolatra utal, az őrzés vagy nyájban tartás (herding), £ amely az ember és az állat ökológiai kapcsolatát fejezi ki, és végül a tenyésztés (bree- o ding), amely az emberek által végzett szelekciós technikát jelöli. (Ingold I 986:5) Ehhez Aimar Ventsel egy negyedik gyakorlatot is hozzátesz, mégpedig a rénszarvas felügye- §-c letét (keeping), amely azt a helyzetet írja le, amikor valaki egy másik ember rénszarvasait ideiglenesen vigyázza, tartja. Ennek a gyakorlatnak a reciprocitáson alapuló bonyolult cserekapcsolatok keretei közt igen jelentős szerepe van. A rénszarvastartást a szerző nem is különíti el teljesen a vadászattól és a halászattól, hiszen, mint ahogyan azt már a bevezető fejezetben is írja (38-39), a rénszarvastartás és a vadászat a cári időszak előtti időben és később, a szovjet időszakban is egymás mellett volt jelen Anaabyrban, ahogy ma is egymás mellett működnek a va- ZD Í