Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

MÉSZÁROS CSABA: Posztszocializmus és posztkolonializmus: Szibéria megértésének keretei Európában

mítva alig akadnak a nemzetközi szociálantropológiában olyan jelentős kutatási tervek és eredmények, amelyek Eurázsia egészére vonatkoznának.

5 Aimar Ventsel könyvében - a fenti célkitűzéssel összhangban - mindkét kutatási igény jelentkezik. Kérdésfelvetéseivel a szerző egyrészt a tulajdonnal kapcsolatos posztszocialista gondolkodásmód sajátosságait igyekszik megragadni, másrészt anyagát gyakran veti össze más területekről ismert kutatások eredményeivel, Lengyelországtól egészen Kínáig. A szerző kutatói szemléletének sarokköveit azonban nemcsak ez a két gondolat adja, hanem annak a két (Caroline Humphrey irányítása mellett megvalósuló) kutatási projektnek a tanulságai is, amelyeket evenkik közt folytatott David G. Anderson és Nikolai Ssorin-Chaikov, és amelyek eredményei egymást követve jelentek meg 2002-ben és 2003-ban.

6 David G. Anderson ökológiai és területfelosztási, valamint vadászterület-felhasználási megfigyelései tettek nagy hatást Ventsel könyvére, Ssorin-Chaikovnak pedig a szovjet, majd a föderatív orosz állam evenki kisközösségben való működésének hétköznapjairól szóló leírása hagyott nyomot a kötet lapjain. E két kutatás azoknak a Szibériáról megjelent munkáknak a prototípusát képviseli, amelyek - talán Párizst leszámítva - az európai és amerikai szociálantropológiai kutatásokat jellemzik. Ezen munkák sorába illeszkedik Aimar Ventsel könyve is, mindazokkal az elméleti megfontolásokkal felvértezve, amelyek a szocializmus- és posztszocializmus-kutatások (Verdery, Bloch) során, az eurázsiai keretekben való gondolkodás (Goody, Hann) eredményeképpen, a vadászok és a pásztorok ökológiájának vizsgálatából fakadóan (Ingold, Sneath), illetőleg az orosz állam működésének (Pika, Slezkine, Forsyth) tanulmányozása révén halmozódtak fel a kilencvenes évek közepére az európai antropológiai gondolkodásban. Nem lehet elhallgatni azonban azt sem, hogy e szilárd elméleti alapok ellenére az utóbbi időben megjelent szibirisztikai kötetek nehézségekkel is küzdenek, amelyek a jelen kötetben is jelentkeznek. így például a kutatások többségének esetében az anyagok gyűjtése és megértése döntően orosz közvetítőnyelven történik. Ez mind a terepen, mind a feldolgozás során óhatatlanul eltávolítja a kutatókat tárgyuk bizonyos aspektusainak megértésétől. Aimar Ventsel terepmunkája is jobbára oroszul zajlott egy olyan közegben, ahol az orosz a lakosság többségének csupán második nyelve volt. Ennek megfelelően a kötetben közölt párbeszédek mind oroszul szerepelnek. A társadalmi gyakorlat (a megfigyeléssel szerezhető adatok) túlsúlya a rá vonatkozó émikus értékelések (szóbeli és írott narratívak, melyek a közösségen belül aktiválódnak) rovására sokszor már-már nyomasztó, és az olvasó ennek hatására azt érzi, hogy a bemutatni kívánt közösség tagjai igen távolra kerülnek tőle, és csak a kutató narratíváján keresztül tud hozzájuk férni. Gyakran felemásra sikerül a kisebbségi helyzetben lévő csoportok, azaz a szibériai népek identitásának és nemzettudatának bemutatása is, mivel ezekben a munkákban az etnikus problémákat jellemzően felülről lefelé, az orosz állam szerepét és a rá adott bennszülött válasz természetét taglalva értelmezik. Ez különösen a nagyobb népek és köztársaságok (Jakutia, Burjátia, Tuva) esetén problematikus eljárás, ahol a helyi etnikus gondolkodásnak saját, az orosz iniciatíváktól független, belső élete van.