Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Helyzet - Kalas Györgyi: „Kis tündérvilágra leltünk" A csángók megjelenítése a sajtóban

tést és beolvadást, hanem egy ősi, szépséges kultúra belesodródását is a körülötte régóta hömpölygő »modernitasba«." (R. Székely 2005.) A csángók sorsa a sajtóban a hazátlan magyarok hányatott sorsát szimbolizálja, akik nem szeretnének mást, mint saját nyelvükön imádkozni, ám még ez sem adatik meg nekik. „Megrendítő volt a Duna televízió »Arva magyarok földjén - Moldva« című filmjét végignézni. Pedig nem először láthattunk dokumentum beszámolót a Kárpátokon túli csángó magyarok sorsáról. Mégis, ahogy a 10-12 éves gyerekek meghatottan szent énekeket énekelnek kinn a szabadban, mert a templomban ezt nem szabad, az felháborító. Odahaza vagy a szabad ég alatt lehet magyarul imádkozni, a templomban nem." (Bernáth 2006.) A csángókkal kapcsolatban az üzenet minden írásban egyértelmű, valami el fog veszni, ki fog halni, valami, amit meg kell menteni. Valami pusztul, és a magyarországi magyarok segítsége kell a megmaradásához. Legjobban talán a Népszabadság egyik írása szemlélteti ezt a felfogást, e szerint a csángók helyzetének jobbítása érdekében egyenesen Magyarország köztársasági elnöke, Sólyom László járt el a pápánál tett látogatása során, 2006 novemberében. „Sólyom László nyilatkozata szerint a pápánál szóba került a csángók ügye, s ő ezzel kapcsolatban javasolt egy jogi megoldást, amelyet az egyház régóta ismer. Arról van szó, hogy nemcsak területi alapon lehet egyházat szervezni, hanem személyi elven is. Ahogy van például tábori püspök, úgy lehetne a szórványban élő magyarok részére magyar püspököket kinevezni. A hivatalos ebéden egyezzél kapcsolatos tanulmányát ajándékozta az államelnök az őt vendégül látó bíborosnak." (Hovanyecz 2006.) A csángók megmentésének kérdése már annyira átjárta a sajtót, hogy nem egy magyar híresség sorakozott fel a moldvai csángók megmentésének ügye mögött. Nemrégiben például egy Hobóval eltölthető vacsorára lehetett licitálni, az énekes a befolyt összeget egy csángó település, Magyarfalu javára ajánlotta fel. A sajtó megmentő felfogása egyébként nehezen mérhető módon ugyan, de visszahat a csángókra, mint arra Tampu Ferenc is rámutat: „A csángók nagy része a magyar megmentési akciók és a román asszimilációs politika kereszttüzében ma már nem tudja pontosan megnevezni etnikai hovatartozását, ezért egyszerűen katolikusnak vallja magát, sokszor furcsa módon a »romai katolikus« kifejezést használva." (Tampu 2006.) Az ilyen jellegű riportokat olvasva érvényesnek tűnhet tehát az „illúzióvesztett" szó használata egy tudományos írás tekintetében, míg egy újságíró és egy turista ugyanis legszívesebben feltartóztatná a globalizációt, (legalábbis néhány tőle távol eső helyen), egy antropológusnak eszébe sem jut ilyesmi (vagy nem nagyon hangoztatja). Mindezek ellenére a sajtóban megjelenő írások szerint a csángók vidámak, „örülnek, ha magyar szót hallanak", és rendkívül szívesen látnak mindenkit. Kevés az olyan írás, amelyben a romantika mellett helyet kapnak a csángók problémái és a valódi élet képei. Viszonylag kevesen említik meg például a tömeges munkanélküliséget, és érdekes módon sokszor az alkoholizmus, a pálinkaivás sem több romantikus gesztusnál, szó sincs tönkrement családokról, elvesztett földekről és fejszével rohangáló férfiakról. „A kocsmába belépve mintha egy Kusturica-film elevenedne meg. Kedélyes káosz