Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Másságképek - gondolatok egy kiállítás kapcsán Nous autres différents, Néprajzi Múzeum, Genf Szántó Diana

szerinti tagolásban), végül hangarchívum (127 felvétel ugyancsak földrajzi egységek szerint) követik egymást. Örülhetnék is akár, mondván, a nem túl eredeti „koncepció" megáll a fotográfus és az operatőr témaválasztásának, fókuszpontjának, illetve a digitalizáló muzeológusok szelekciójának szintjén, és nem kínál föl az audiovizuális állomány mellé szűkre szabott textuális értelmezéseket. Vagyis lehetővé teszi számomra az egyéni olvasat és emlékezeti stratégia kialakítását, azt az élményszerű befogadást, amire manapság a legnagyobb kereslet van (lásd Ébli 2003; Fejős 2003a; György 2003). Az archívum azonban oly mértékben nélkülözi a kísérő szövegeket, hogy helyenként nemhogy a nyilvántartási adatokat nem lehet rendesen megtalálni, hanem többnyire a legalapvetőbb paraméterekre sem derül fény. A képek alatt például csupán a fájl neve olvasható, ami olykor a felvétel helyszínét, netán évszámát foglalja magában, de sokszor ezeket sem (ráadásul az angol verzióban is a román szavakat tartalmazó fájlnevek olvashatók). A vizualitás és az élményszerűség már annyira fontossá vált, hogy a felvételek egyéb adatszerű vonatkozásai, kontextusai végképp lényegtelenné válnak? A potenciális kutatók számára biztos nem, holott nekik is ajánlják az anyagot. Mindezen túl a médiumok szelekciója és elrendezése teljes véletlenszerűségről tanúskodik - ez akkor is meglepő, ha a CD-ROM csak ízelítőt kíván nyújtani. A video- és hangfelvételeknél érezhető némi következetesség, de a képeken városi és falusi épületektől tárgyakon, múzeumi installációkon, szokásokon, táncokon át zsánerképekig és portrékig (beleértve szakemberek arcképeit is) már minden megtalálható, vegyítve a fényképet nyomatokkal, rajzokkal és festményekkel. Az archív anyagok forrásai csak a mozgóképek és fotók esetében derülnek ki (a bukaresti Román Akadémiai Könyvtár, az Etnográfiai és Folklorisztikai Intézet, a nagyszebeni Astra Múzeum, a brassói és máramarosszigeti néprajzi múzeumok, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és néhány felvétel esetében egyéb intézmények is). Maguk a felvételek jó minőségűek (igaz, az alig néhány másodperces mozgóképek a mondat/ének/tánc közepén megszakadnak - talán az „ízelítő" szándék miatt), az állományvédelme (másolhatatlansága) ugyanakkor könnyen megkerülhető. A CD-ROM a múzeumok fokozódó versenyhelyzetét és hálózati betagolódását is kellőképpen érzékelteti. A különböző intézmények anyagai az alapítvány munkatársai által készített recens felvételek között egyenrangúan jelennek meg, mindenfajta hierarchia nélkül. S mik ezek a recens anyagok? A digitális forradalommal (egyrészt az újfajta identitáskonstrukciók és azok reprezentációja, másrészt a „leletmentés" potenciális új technológiája miatt) többszörösen összefüggő legújabb folklorizmus több helyütt tetten érhető. Ahogy a „huszonnegyedik óra", úgy az „etnográfiai jelen" (vö. Fejős 2003b) is kitolódik: a CD-ROM-on megjelennek olyan jelenkori „néphagyományok" (kismesterségek, szokások és művészeti tevékenységek egyaránt), melyek a néprajztudomány egykori kánonjában nem szerepeltek, vagy egyenesen ismeretlenek voltak még, azonban ezek újfent mintha valaminek a „továbbélését", „ápolását" reprezentálnák. Kérdéses ugyanakkor, hogy hova helyezhetők az olyan fényképek és mozgóképek, melyek például állatvásárokon készültek, vagy melyeken - mint téma - Románia-szerte ismerős lovas szekér halad el a kamera előtt. Semmi nem utal arra, hogy ezek nem az „etnográfiai jelenre", hanem egy másfajta jelenkor-dokumentálási koncepcióra építenének. És a készítők mégsem elégednek meg az „etnográfiai jelen" meg-