Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)
Tabló - Másságképek - gondolatok egy kiállítás kapcsán Nous autres différents, Néprajzi Múzeum, Genf Szántó Diana
Ez a modern kulturális antropológia fő témája is. A genfiek kiállítása ezért két legyet üt egy csapásra: miközben tükröt mutatva a látogatónak történelmi távlatokban és nagy földrajzi távolságokat átívelve bemutatja a másikról való gondolkodás univerzális, ugyanakkor kontextualizált alapsémáit, egyúttal bevezető leckét nyújt antropológiából a laikusoknak - magas fokon. Zárójelben, egy ilyenfajta lecke nem lenne talán haszontalan antropológia szakos hallgatóknak sem, akik olvasmányaik legfontosabb fogalmait láthatnák materializálódni meghatározott társadalmi keretekbe és praxisokba ágyazva. Bábel tornya a kiállítás bejáratánál a különbözőség elburjánzását és káoszba fulladó elhatalmasodását szimbolizálja, a „diverzitás botrányát". Claude Lévi-Strauss szerint a sokféleség egyszerre átok és az emberiség legnagyobb esélye, a túlélés titka. Könyvében azt igyekszik bemutatni, hogy a történelem kezdetétől fogva miként járult hozzá a másikkal való találkozás, a csere, az átvétel, a keveredés újfajta kulturális szokások, elképzelések, felfedezések kialakulásához, az emberiség közös tárházának gazdagodásához. A találkozás persze keveredéshez, azaz homogenizációhoz vezet. Szerencsére - és ez a Faj és történelem egyik legfontosabb üzenete, megelőzve a globalizációs tanulmányokat - a különbség fennmarad, mert a homogenizációval egyidejűleg folyamatosan újratermelődik újabb és újabb dimenziók mentén. A globalizáció tehát várhatóan nem oldja meg a Bábel óta ránk nehezedő kérdést, hogy mit is kezdjünk a sokféleséggel. A diverzitás elsősorban erőforrás, ám a multikulturalizmus leghangosabb élharcosai sem tagadják le, hogy a sokféleség ellenünk fordulhat, hiszen a másik léte a konfliktus csíráját hordozza, a határ, ami elválaszt tőle, a kirekesztés, a gyűlölet, a háború kiindulási pontjává válhat. Erre figyelmeztetnek a népnevek, amelyek a csoportoknak arról a rossz szokásáról árulkodnak, hogy hajlamosak egyedül saját magukat teljes értékű embereknek tekinteni, míg a tőlük különbözőt, az idegent nemcsak megvetésükkel sújtják, de végső esetben kétséget támasztanak emberi mivoltukkal kapcsolatban is. A barbár eredetileg hangutánzó szó volt, és azokat jelölte, akik nem voltak képesek emberi - vagyis görög - nyelven beszélni, hanem csipogtak, mint a madarak. Az általunk használt német szó eredete szintén arra utal, hogy az e névvel jelölt csoport tagjai némák, vagyis nem beszélik a nyelvünket. A Deutsh jelentése ezzel szemben egyszerűen 'nép', mint ahogy a rom, az inult vagy a vajana elnevezések is - amelyeket e csoportok magukra nézve használnak - 'ember'-t jelentenek. Ez csak pár példa a sok közül azokból, amelyeket a látogató összegyűjthet, miközben egy furcsa, puha falú alagúton keresztül behatol a voltaképpeni kiállítási térbe, (_2 hogy ott visszavonhatatlanul szembesüljön azzal, amire már az alagútban is gyanakodhatott: a másikra vetett tekintet sohasem elfogulatlan. Ez a terem alapozza meg a ~3 kiállítás voltaképpeni alaptémájáról, az etnocentrizmusról való gondolkodást. Az etnocentrizmus az itt megjelenő etnográfiai példák tanúsága szerint is univerzális, a Nyugat a világ többi részéhez képest mégis különleges helyzetben van. Hatalmi pozíciójánál fogva a másikról alkotott képe óhatatlanul visszahat azokra, akiket megnevez és leír. A kiállítás bevallottan európai szemszögből tekinti át az etnocentrizmus kultúrtörténetét, azt mutatva meg, hogy Európa, az európai ember miképpen látta különbö- _ ző történelmi korszakaiban a nem európai világot, és hogy a másikról alkotott diskur- 3 I 9 ^3
