Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)
Tabló - Nőtörténetek a Kádár-korszakról Tóth Eszter Zsófia: „Puszi Kádár Jánosnak". Munkásnők élete a Kádár-korszakban mikrotörténeti megközelítésben Vaspál Veronka
vatalos történetíráshoz sorolható mikrotörténeü szemszögből közelíti meg a Kádár-korszak társadalomtörténetét, illetve annak egy szeletét. Tematikailag a munkásság mindennapjait és részben a nőtörténetet centrumba állító könyvről van szó, így a jelenkori magyar társadalomtörténet fontos, de elhanyagolt témáihoz nyúl. Beszél(get)ni, elbeszélni, kibeszélni? Oral history a társadalomtörténet-írásban A könyv azokon az életinterjúkon alapul, amelyeket a szerző a Felszabadulás brigád tagjaival, férjükkel, családtagjaikkal, munkatársaikkal, főnökeikkel, így összesen harminckét fővel készített 1999 és 2004 között. Az interjúalanyok három generációt képviselnek: a legidősebbek I 9 I 9-ben és I 920-ban, a középső nemzedék tagjai I 927-1 934 között, a harmadik, legfiatalabb nemzedék tagjai pedig 1940 körül születtek. Az interjúalanyok rövid életrajza és a gyár története függelékként a kötet végén megtalálható. A generációknak ugyanakkor nincs kitüntetett szerepük a továbbiakban, noha érdekes volna életkori sajátosságokat is megragadni az elbeszélésekben. A könyv előzményének tekinthető - a már említett új német társadalomtörténet-íráson túl - Magyarországon Almási Tamás 2001-ben bemutatott Kitüntetetten című dokumentumfilmje, mely ugyancsak egy állami díjas női szocialista brigádról szól. Mind az új német kutatási irányzat, mind Almási hímje arra a kérdésre is keresi a választ, hogy milyen tényezők motiválják a munkásnőket abban, hogy nosztalgiával gondoljanak vissza az NDK-s időkre, illetve a Kádár-korszakra. A szerző Gabriele Rosenthal interjúzási technikáját alkalmazza: megkéri beszélgetőpartnereit, meséljék el élettörténetüket, „hangsúlyozva benne egykori gyáruk és állami kitüntetésük szerepét" (14- p.)- Ezeket az életút-elbeszéléseket „a múltra vonatkozó narratív-konstrukciónak" tekinti. (14- p.)- Az interjúalanyokat többször keresi fel, nemcsak azért, hogy közelebb kerüljön hozzájuk, hanem hogy bizonyos, jelentősnek tűnő történeteket többször is elmeséltessen velük. Mivel Tóth Eszter megfigyelése szerint a beszélők az életút különböző szakaszaiban „eltérő identitásképző tényezőket hangsúlyoznak", a könyvet is az identitás szempontjából kiemelt témák szerinti fejezetek építik fel. A tematikusán és mozaikszerűen bemutatott életút-elbeszélések és a hozzájuk fűzött kommentárok, értelmezések vezetik a könyv gondolatmenetét. A könyv fejezeteit a következő - a szerző által kiemelt - identitásképző tényezők adják: a bevándorlás, az otthonteremtés a fővárosban, szomszédsági kapcsolatok, a gyári identitás, a kitüntetés, a fogyasztás, a párttagság, az egyház, a vallás és a túlvilág, valamint a férfi és női nemi szerepek ábrázolása. A könyv másik alapvető forrása az interjúszövegeken kívül a brigádnapló, amit egyébként a brigád vezetője mentett meg a zúzdától, ahová azt a gyár vezetősége szánta, s amelyet ugyanő vezetett kitartóan 1969 és 1971 között. A brigádnapló szövegéből, tartalmából, sőt elrendezéséből a szerző szerint elsősorban az derül ki, hogy hogyan ábrázolták magukat a tagok sikeres szocialista brigádként. A harmadik forráscsoport a sajtó, a hivatalos beszédmódot tükröző újságcikkek, fényképek (például Nők Magazinja, Népszabadság, Népszava). Természetesen a korszakra vonatkozó hivatalos dokumentumokat, így a Budapest Fővárosi Levéltár és a
