Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)
MURÁNYI VERONIKA: „Beledobják azokat a flakonokat, s itt, a Tatros partján billegteti a szél." Hulladékkezelés Gyimesközéplokon a 21. század elején
a színes művirágok. A virág, amely nem hervad el, és az abrosz, amit le lehet törülni, talán már a modern kor jelképei voltak. A műanyag tárgyak rohamos megszaporodása a háztartásokban az elmúlt 10-15 évben következett be. Tartós használati eszközöké (lavórok, vödrök, poharak, fogkefék, cipők), másrészt olyan szintetikus csomagolóanyagoké (üdítősflakonok, margarinos tégelyek, cukorkászacskók), amelyek sorsa a rövid használat utáni eldobás. Az újfajta tárgyakat (beleértve a csomagolóanyagokat is) kezdetben használatuk után is megőrizték, félretették a későbbi felhasználás reményében. Az intenzívebbé váló fogyasztás és az egyre több rövid életű bolti áru megjelenése a háztartásban azonban lassan átalakította a korábbi mentalitást. A használt csomagolóanyagok és egyéb feleslegessé vált tárgyak olyan mennyiségben keletkeztek, hogy már nem volt lehetséges új funkciót találni számukra, vagyis a korábban igen értékesnek számító anyagokból készült tárgyaktól is végleg meg kellett válni. A háztartások tárgy készletét végigtekintve egyre nehezebben beszélhetünk egy tárgy „természetes" átlagélettartamáról. Az újabb és újabb tárgyak egymást szorítják ki a használatból, mind több tárgyat utalva használaton kívülre, ezáltal a hulladékok mennyiségét növelve. Azok az emberek, akik korábban minden vasszeget félretettek, most nehezen boldogulnak a megváltozott mennyiségű és minőségű hulladékokkal: „Amikor nem volt még ennyi nájlon, hát ez egy rettenetesen különleges anyag volt. Régebben, ha egy ilyen műanyag dobozt megkaptunk, az érték volt, azt tartogattuk, s az könnyű volt, s mindenre felhasználtuk. De hát most már minden nájlonflakonban van, úgyhogy most már mocsokká válik." A gyimesiek az újfajta hulladékaikkal ugyanúgy bánnak, mint azt megelőzően a kizárólag szerves anyagokat tartalmazó hulladékokkal, vagyis elégetik, a patakba dobják, elássák vagy elszórják őket az úton. Mindez a mi fogalmaink szerint környezetszennyezés, és idővel közvetlenül is veszélyeztetheti életfeltételeiket (a tiszta, egészséges levegőt, az ivóvizet és a termőtalajt). A hulladék fogalma Gyimesben A hulladékok mibenlétét, mint már korábban említettem, mindig az adott kultúra határozza meg. A gyimesi emberek ismerik ugyan a „hulladék" szó jelentését, de gyakrabban használják a „szemét", a „mocsok" és a „szenny" kifejezéseket. Tágabb értelemben azt értik ezeken, ami rendetlenséget okoz. Az ember és a környezete tisztátalanságára ugyanazokat a fogalmakat használják. A mocsok az, „ami nem tiszta, tisztátalan, például van olyan, hogy - mocskos ember". Ha a patak szemetes, azt mondják: „minden mocsok belé van dobva". Ha valakinek az udvara rendetlen, nincsen összesöpörve, a gyereket szalajtják, hogy na, „takarítsd össze azt a mocskot". „Fel kell söpörjem az udvart is, mikor olyan szemetes, például mikor a szénát begyűjtöttük, ilyen szemet került, s mikor a fák lehullassák a leveleket, meg a fát összevágjuk, s lesz az a fűrészmoszt. Felsöpröm, hogy ne hordjuk be." A szemét tehát az, „amit összesöpörnek", vagy mondják azt is, hogy „az emberek szemete". Ha egy zsákba összegyűjtenek mindenféle feleslegessé vált holmit, a rossz kabáttól a lukas cipőn át az üres olajosflakonokig, hogy utána megszabaduljanak tőle, a zsák tartalmára nem azt mondják, hogy „szemét" van benne,