Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Helyzet - Tari János: Archív filmek és új médiumok - konferencia és fesztivál Oxfordban

T. J.: Határok húzódnak a gyermekek és a felnőttek között is. Mi a tapasztalata ezzel kapcsolatban, hogyan léphetők át ezek a határok? D. M.: A gyermekekkel kapcsolatos határok mindig nagyon élesek. Sokszor neked kell meghoznod ezeket az érzékeny területeket határoló döntéseket, mert ők maguk még nem felnőttek, és nem képesek felnőttként értékelni az adott helyzetet. Meg kellett találnom azokat a módszereket, melyekkel megítélhetem, hogy ők önmagukat hogyan fogadnák és értékelnék az adott helyzetben. Sok idő telt el a forgatás befejezése után, mikor visszavittem hozzájuk a filmet, és részletekben bemutattam nekik, hogy lássam, miképpen reagálnak, és hogy meggyőződjek arról, nem okoztam-e az adott részlettel túlságosan nagy fájdalmat a számukra. Mivel a forgatás és a vágás között hosszú idő telt el, s ők már két-három évvel idősebbek voltak, sokkal objektívebben szemlélhették helyzetüket, s sokkal távolabbról tekinthettek a történtekre mint életük egy távolabbi szakaszára. Teljesen más volt a reakciójuk, mintha egy-két héttel azelőtt fejeztem volna be a filmet. T. J.: A filmjének már öt része elkészült. D. M.: Igen, a sorozatnak már öt része van. T. J.: Hogyan ajánlaná filmjét a magyar közönségnek? D. M.: Hosszú távú tanulmányokat folytattam az iskolában, s ezzel kapcsolatban maguk a diákok is sokat kérdezték, hogy voltaképpen miért is vagyok itt? Erre azt válaszoltam, hogy az iskoláról készítek egy tanulmányt, de toll helyett a kamerát használom. Ez tűnt a legjobb magyarázatnak, amit elfogadtak és megértettek. T. J.: Sorozata sokkal hatásosabb, mint egy fikciós film, mert a való életet mutatja be nagyszerű pillanatokon keresztül. Melyik volt a legérdekesebb ezek közül? D. M.: Nehéz megmondani, mert egyik-másik jelenet sokkal sikeresebb és hatásosabb, mint a többi. Más esetekben rizikósabb és újszerűbb módszereket próbálok ki, megint másokat a tartalmukért szeretek. Valójában azonban egyet sem tudok külön kiemelni közülük. T. J.: Mi a véleménye a néprajzi film haláláról? D. M.: Semmiféle ezzel kapcsolatos tragikus jelet nem fedeztem fel. 2005-ben talán kultúrák közötti dokumentumfilmeknek nevezhetnénk a néprajzi filmeket, melyek a különböző kultúrák határait átlépve találják meg helyüket a modern multimédiás módszerek között. Rendkívül összetett és teljes képet nyújthatnak a különféle kultúrák szerteágazó vonatkozásairól. A multimédia azonban önmagában sohasem helyettesítheti a néprajzi filmet, mert az kreatív munka eredménye, alkotói produktum. Az alkotói folyamatot nem helyettesíthetjük egyszerű interaktivitással. Az alkotó embernek mindig lesz szerepe abban, hogy egy látomást, egy koncepciót vagy egy elemzési módot kibontson az adott témában. Ezt csak a film nyelvén tehetjük meg igazán. ASEN BALIKCI és ANNA BALIKCI-DENJONGPA - antropológusok, a Himalája népcsoportjainak kutatói. A Himalája Eszak-Sikkim tartományában fekvő falu, Lepcsa lakosainak gazdálkodása és életmódja az 1940-es évektől fokozatosan fejlődött. A buddhizmus és a sámánhagyományok harmonikus, szoros összefonódása alakítja még ma is mindennapi életüket, de a vadászó-gyűjtögető, irtásos, száraz rizstermelő tevékenységből időközben fejlett mezőgazdaságot alakítottak ki. A hegyoldalakat ma már teraszos művelésű kardamom- és rizsültetvények borítják, melyeket árasztásos módszerrel öntöznek.