Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)
Tabló - Az észak-európai narratológia folklorisztikai perspektívái Annikki Kaivola-Bregenhoj - Barbro Klein - Ulf Palmenfelt, eds.: Narrating, doing, experiencing. Nordic folkloristic perspectives Gulyás Judit
anyák - mint az interjúalany is -, akik felismerik és elfogadják e határ létezését, más beszédműfajok alkalmazásával képesek e határokon átjárni: minél inkább tiszteletben tartják a szubjektum határait, annál kevésbé lesznek merevek majd ezek határok. Összegzésként: a kötet szerzői elsősorban tehát a dialogikus helyzetben létrejövő identitásnarratívák értelmezésére összpontosítják figyelmüket. Nagy erénye és közös jellemzője az esettanulmányok mindegyikének, hogy következetesen és árnyaltan reflektálnak az elbeszéléseket létrehozó interakcióra, vagyis ezekben az írásokban alapvető az a szemlélet, amely szerint az elemzés tárgyát képező szövegek megformálását természetszerűleg befolyásolja és alakítja a narrátor mellett az - interakciót kezdeményező befogadó-hallgató is. Általában nagyon érdekes a témaválasztás, és ugyanígy figyelemreméltó és elgondolkodtató eredményekkel jár a szerzők azon törekvése, hogy szövegelemzéseiket kisebb részt filozófiai, nagyobb részt irodalomelméleti, történettudományi és szociolingvisztikai elméletek bevonásával mélyítsék el. Ugyanakkor a kötet írásainak olvasása során problematikusnak érzékeltem, hogy amikor a konkrét narratíva- vagy társalgáselemzésre kerül a sor, az értelmezés eredménye, a megértés mélysége és színvonala, megítélésem szerint, nem mindig áll összhangban a korábban felvonultatott elméleti igényességgel. A következtetések például helyenként annyira túláltalánosítottak, hogy szinte már bármi lehetne a referenciájuk, a részelemzések kapcsán pedig az volt a benyomásom, hogy a megfigyelések egy része az átlagolvasó érzékenységével és figyelmes olvasásával - teljesen függetlenül a felvonultatott elméleti apparátustól - szintén elérhető lenne. Tehát az elméleti igény és a konkrét szövegelemzés gyakorta mintha leválna egymásról, illetve mintha szervetlenül következnének egymás után. Az esettanulmányok egy része ezért - már ami azok szövegértelmezését illeti - inkább egy-egy elméleti modell illusztrációjának tűnik számomra, ami önmagában nem lenne probléma, ám ha az a kérdésünk, hogy melyek is azok a folklorisztikai perspektívák a narratológiában, melyeket a tanulmánykötet alcímében és bevezetőjében ígér, akkor meglehetősen nehezen lehet erre választ találni. Én legalábbis e tanulmányok jó részében azok többszöri elolvasása után sem látom ilyen perspektíva meglétét (ez a megállapítás független az egyes írások minőségétől, egyszerűen csak nem látom, mitől lenne éppen folklorisztikai a szövegértelmezésük). Az a felhalmozott szövegfolklorisztikai tudás, amely kétségtelenül létezik, és amelyre bevezető tanulmányának zárszavában Barbro Klein utal, amely tudásnak az általános narratív fordulat kapcsán „most jött el az ideje", és amely speciális folklorisztikai tudás a szóbeli elbeszélések vizsgálatából fakadó történeti tapasztalatok, módszerek és ismeretek alapján működne, ebben a kötetben nem igazán működik, mert nem is igen van jelen. 7 Azt gondolom, valószínűleg azért nem, mert a folklorisztikai elemzési technikák éppen a bevezetőben említett „klasszikus" folklórműfajokhoz tartozó szövegekhez kapcsolódóan kerültek kidolgozásra, és ilyen szövegek elemzésekor működnek hatékonyan. A tanulmánykötetben reflektálatlan marad viszont az az alapvető probléma, hogy az újonnan a folklorisztikai megismerés tárgyává vált szövegtípusok (élettörténet és személyes tapasztalatot elbeszélő narratíva) értelmezésének magával kellene hoznia a folklórszöveg fogalmának és a szövegfolklorisztika mibenlétének az újragondolását is. A klasszikus folklórműfajokhoz tartozó szövegeknek öt alapvető, közös sajátossága van/volt: szóbeli létmód, kötött tematika és forma, hagyományos közösségi használat, anonim szerzőség, variálódás, 8 amihez az a külsődleges körülmény is társult, hogy a
