Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

BOKOR ZSUZSA: „Jeligém Nagyszerű öröm". Úrinők prostitúciója Kolozsváron a két világháború között

A prostitúció ügyének etnicizálódása Értelemszerűen a probléma, a nemi betegségek kérdése szükségessé tette újabbnál újabb orvosi intézmények létrehozását is, amelyek a nemi betegségek és a prostitúció „szanálását" tűzték ki célul, a kérdést tárgyaló román orvosok pedig saját legitimitásuk és a nagyromán rendszeren belüli helyük megtalálása végett előszeretettel hangolódtak rá a nemzeti diskurzusra (Bokor 2005a; 2005b). Ez a gyakorlat szinte kizárólag a román etnikumú orvosokhoz volt köthető: a nemi betegségekről született igen kevés korabeli magyar nyelvű orvosi szöveg a román szövegektől eltérően a betegség puszta orvosi szakdiagnózisát adta, és legfeljebb orvosi megoldásokkal szolgált a betegség megelőzésére és gyógyítására. A kolozsvári Női Kórházhoz tartozó Ellenőrző Iroda vezetője, Bálint Zoltán

14 így ír visszaemlékezésében a prostitúciókérdés átpolitizálódásáról és a magyar politikának a kérdéstől való elhatárolódásáról: „Évekkel előbb, mikor a nemi betegségek elleni küzdelembe belekevert politikai tendenciákat tettem szóvá az Országos Magyar Párt vezetőségénél, és hasonló akciót sürgettem, mely nagy területen, a lehetőségek jó kihasználásával, ingyenes szolgáltatásként történjék, a pártvezetőség egy nehézkes öreg professzorra bízta rá a dolgot, aki szakorvosi jövedelmét főként a nemi betegektől szerezte, s ennek folytán nem volt érdeke, hogy valamit is mozdítson az ügyben. A Magyar Pártnál nyilván örültek, hogy elhárította tőlük jól konzervált nyugalmuk zavarását."

15 Kolozsváron a szifilisz által megrongált nemzeti test védelme érdekében jött létre egy teljes intézményhálózat: a Dominic Stanca vezette Női Kórház, a Poliklinikai Mentőszolgálat vagy járóbeteg-rendelés (Ambvlatorul Policlinic), illetve a kórházat a rendőrséggel és a mentőszolgálattal összekötő Ellenőrző Iroda (Biroul de Control), a Női Varroda és még jó néhány kisebb egészségügyi-rendészeti adminisztrációs alakzat. Országos szinten a több erdélyi városban alapított ambulatóriumokon kívül számos egészségügyi tanács létrejöttét is követhetjük. Az orvosi szféra intézményeit olyan jogi események teszik teljessé (ebben a kontextusban), mint a bordélyokat betiltó 1930-as egészségügyi törvény, az 1933-as, illetve az ezt megerősítő, nemi betegségekről szóló szabályzat, valamint az 1935. február I -jén Kolozsváron bevezetett napi rendszerességű orvosi vizitre való jelentkezési kényszer (lásd Weber 1935). Az, hogy miként viszonyul a prostitúció kérdéséhez, ezen belül is az „úrinők" problémájához a román és magyar etnikumú orvosi gárda, valamint a sajtó (amely nemegyszer nyilván éppen ezeknek a diskurzusoknak a szócsöve), egy kettős gondolati séma mentén igencsak jól látható. A következőkben megpróbálom azt a kétirányú, különböző ideológiák által meghatározott diszkurzív folyamatot bemutatni, amelyen belül a prostitúció kérdésköre többnyire saját érdekeknek megfelelő kategóriák mentén értelmeződik. A két módszer nem tekinthető egyedinek vagy helyi jellegzetességnek, hiszen a korszak általános vonulataihoz tartozó eszmékből táplálkoztak, fő sajátosságuk talán éppen sajátos applikációjuk volt, az egyes hangok megtalálása, ötvözése. Az egyik diszkurzív módszert higiénikus-eugenikus módszernek nevezem, fő jellemzője a céltudatos „véleménynyelv" (Dieckmann 2000:79). Egyfajta keresztény-nemzeti politikai ideológiába ágyazódik, kulcsfogalma a nemzet, szembehelyezkedik az individualista szemlélettel, az állam egyének fölötti teljes körű ellenőrzését tekinti ideálisnak (vö. Bucur 2005:29); a higiénikus, megelőzésen alapuló orvosi szemlélet, majd a nyugatról importált eugenika