Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

SZABÓ Á.TÖHÖTÖM: Morális elvek az erdélyi falusi gazdálkodásban

nómia egy kényszerhelyzetnek is, nem pedig egy tudatos választásnak a része. Úgy gondolom tehát, hogy a falusiak nem különösebben erkölcsösek vagy erkölcstelenek. Emberek, akik adott helyzetekhez igazodnak, és igyekeznek kapcsolataikat minél hatékonyabban szabályozni. Az erdélyi falvak mezőgazdasági kisüzemei - kevés kivétellel - nem tudtak felzárkózni a kapitalista piac követelményeihez sem a kollektivizálást megelőzően, sem azután, hogy a földeket a családok visszakapták. Ez nem jelenti azt, hogy a parasztok nem jártak vásárokba: a hetivásárok és a nagyobb régióra kiterjedő országos vásárok gazdasági funkciójukon túl fontos társadalmi, kulturális eseményt jelentettek, ám itt leginkább a fölösleget értékesítették, nem pedig az eleve piacra termelt javakat." A 19. században azonban egyre inkább nőtt a nagy, országos piac jelentősége, amelybe a parasztgazdaságok csak részlegesen tudtak bekapcsolódni (vö. Egyed 1981:210-212). Ebben az időben többé-kevésbé korszerű gazdálkodást csak a Bánságban, a szász Királyföld egy részén, a nagyvárosok közelében, valamint az uradalmi területeken folytattak: az uradalmi gazdálkodás példaként szolgált a környék paraszti gazdaságainak, de hatását távolabb nem tudta éreztetni, a városok pedig ösztönzőleg hatottak a specializációra, a gyümölcs- és zöldségkörzetek kialakulására, de csak egy szűk hatósugarú körben. A hatások korlátozottak voltak: „Erdélyben a mezőgazdaság piaca általában szűk maradt, különösen az egyes kimondottan agrárjellegű vidékeken, és ez fékezte a termelés növekedését." (Egyed I 98

1:2 I I.) így azokon a területeken - például a Székelyföld nagy részén -, ahol a nagyobb uradalmak nem nyújtottak követhető mintákat az új eszköztechnikák és növénykultúrák meghonosításában, továbbra is a nadrágszíjparcellás családi gazdálkodás folyt a maga jól meghatározott nemi és generációs munkamegosztásával, hagyományos eszköztechnikájával, birtokstruktúrájával.

12 A családi munkamegosztási hagyományok, a munkaszervezeti formák - például a közös cséplés, amellyel kiváltották az egyébként hatékonyabb cséplőgép szükségességét- a tradicionális szemlélet fennmaradásával jártak együtt. A tradicionális szemlélet része volt az alacsony fokú individualizáció is, ez pedig a családiasság és a család mint központi irányítóegység megmaradását hordozta magában. Ennek elemei a kelet-európai parasztságnál - a nyugat-európai parasztsággal való összehasonlításban - a I 9. és 20. század fordulóján, a parasztság felbomlása idején a következők voltak (és ebből több részben vagy egészben megőrződött): a földtulajdon családi jellege, az osztott örökösödés, alacsony fokú mobilitás, korai házasodás, a gyerekek családon belül tartása, széles rokonsági kapcsolatok (Macfarlane I 993:3 I-64). A különbség mértékét az is mutatja, hogy a nyugat-európai parasztság átalakulását már a 16. századtól az individualizáció és az ezt kísérő jelenségek jellemezték. Természetesen nem állítható fel egyenes arányú megfelelés az individualizáció és a morális elvek háttérbe szorulása között. Azonban az individualizáció, valamint a gépesítés és a piacra termelés a kalkuláció, az új munkaszervezeti formák - például a bérmunka - és az új termelési kultúrák, egyáltalán az újítás mint érték és stratégia elterjedését és megszilárdulását eredményezte. Az individualizációval szemben meghatározható közösségiség és tradicionalizmus a családiasság, a nem kalkulatív (vagy csak korlátozottan kalkulatív) szemlélet, a reciprokatív munkaszervezeti formák, a bejáratott technikák, a hagyományos mentalitás és az ebbe tartozó erkölcsi elvek fennmaradásának kedvezett. Amíg tehát Angliában a család feje volt a tulajdonos, ő döntött a gazdaság ügyeiről, és akár azt is megtehette, hogy a gyerekeinek ne adjon semmit, addig Kelet-Európában a föld a nemzetség,