Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
SZABÓ Á.TÖHÖTÖM: Morális elvek az erdélyi falusi gazdálkodásban
a család (tehát az elődök, az épp gazdálkodó család és az utódok) tulajdonában volt, a család feje csak irányította a gazdálkodást a családiasságból és a közösségiségből fakadó elvek szerint (Macfarlane 1993:42-45). Sőt, bizonyos értelemben az egész közösségnek beleszólása volt a gazdálkodás menetébe, hisz a jó, szorgos gazda, család képének mindig is meg kellett felelni. A megfelelés és az egymáshoz való igazodás alapja pedig az a morális rendszer volt, amelyről az eddigiekben beszéltünk. Noha a kollektivizálás, a falusi családok életmódjának átalakulása megváltoztatta a gazdálkodás egészét, a reprivatizációt és a földek visszaszolgáltatását követően a hiányzó erőforrások és tudástőke következtében egy visszaparasztosodásként vagy újraparasztosodásként (Peti 2004:203-204; Szabó 2002:27-29), sőt refeudalizációként (Csata 2006:5) értelmezett folyamat éreztette hatását több régió falusi, paraszti gazdaságaiban. A részleges visszarendeződés következményeként feléledtek a fent részletezett problémák is, következésképp a közösségiség újra a falusi, paraszti gazdálkodás egyik fontos rendezőelvévé vált. A gazdaságok jó része nem tudott átállni az individuális, szakmai szempontokat tekintetbe vevő és a döntéseket annak alapján meghozó gazdasági viselkedésre, hiányoztak a kellő tőkék, a tudás, és a hiányzó erőforrásokat a családból, a rokonságból, a közösségből igyekeztek előteremteni. A parasztgazdaságban működő morális elveknek tehát két forrását látom: egyrészt az erőforrásokhoz való hozzáférési adottságok, illetve az, ahogy az erőforrásokra tekintenek, másrészt a gazdaság egészét uraló közösségiség (közösségi szabályok és ellenőrzés), amely az életvezetésben, a gazdálkodás megszervezésében jól meghatározott mintákat ír elő. Olyannal is elég gyakran találkozhatunk, hogy a veszteséges termelés továbbvitelét ezekkel az elvekkel indokolják, amikor beszámolnak arról, hogy számításaik szerint egy művelési ágat nem érte meg fenntartani, és megindokolják, hogy mégis miért tartják fenn tovább is: ebben az indoklásban egyfajta ősiségre utalnak, mely kötelezi az utódokat, másrészt a faluközösségre, amely elmarasztalhatja a rosszul gazdálkodókat. A morális alapon szerveződő gazdaság néhány magyar vonatkozása A morális ökonómia elvei szerint szerveződő gazdaság - még ha nem is kimondottan z ezzel a kifejezéssel írták le - többször is előfordul a magyar anyagban: a magyar nép- 7 rajzkutatók, antropológusok és szociológusok több ízben is rámutattak, hogy a gazda- ság erkölcsi alapú, jól kialakított nézetek szerinti szervezése egyik sajátossága a magyar S parasztságnak. Ezek az elvek átfogták azokat a területeket-belső és külső kapcsolatokat ^ -, amelyekről a továbbiakban én magam is beszélni kívánok, tehát szabályozták a gaz- § dálkodással kapcsolatos tevékenységek mindegyikét. Részletekbe menő leírásaink vannak a különböző munkafolyamatokról, a családon belüli munka elosztásáról, az élelmiszerek felhasználásáról, a táplálkozáskultúra alárendelődéséről a véges erőforrások elképzelésének (lásd például Fél-Hofer 1997). A leírások és elemzések felhasználásának a mi szempontunkból viszont van egy igen nagy fogyatékossága - hangsúlyozom, hogy a mi szempontunkból. Mivel hiteles és szakszerű, a romantikus lelkülettől mentes leírások a I 9. század második felétől, de leginkább a 20. század elejétől állnak rendelkezé- I 9 7
