Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

SZABÓ Á.TÖHÖTÖM: Morális elvek az erdélyi falusi gazdálkodásban

kaja során azt tapasztalta, hogy a parasztok és földesuraik közötti közvetlen alkuhelyzeteknek köszönhetően mindig kialakult egy mindenki számára megfelelő konszenzus, ami esetenként a járulékok csökkentésében mutatkozott meg. Ezek a helyzetek és elvárások, a paraszt-földesúr kapcsolat patrónus-kliens jellege a túléléshez szorosan kapcsolódó paraszti értékrendszerek részei voltak. A parasztok viszont lázadtak az új, kapitalista rend ellen, mivel az már nem vette figyelembe a korábbi elképzeléseket, és a szabadpiaci elveket érvényesítette, vagyis nem volt tekintettel azokra az emberi és erkölcsi vonatkozásokra, amelyek a korábbi időszakokban lehetővé tették, hogy a parasztok ínséges időkben is meg tudjanak küzdeni a mindennapokkal (Scott 1976). A túlélést célul tűző parasztoknak fontosabb volt a katasztrófát ilyen alkuhelyzetekkel és az egyensúly keresésével elkerülni, mint kockázatot vállalni a magasabb jövedelmek érdekében. Éppen ezért - mondja Scott - a morális ökonómia és a paraszti gazdaság megértéséhez meg kell értenünk a parasztság kulturális és vallási elképzeléseit is (Scott 1976:IX). A létminimum etikája versus kalkulatív szemlélet Noha az erkölcsi gazdaságtan első pillantásra koherensen képes magyarázni a paraszti társadalom jellegzetességeit, a korporativ, közösségi falvak és a kapitalizmus ellentéteit, valamint a kapitalizmus ellen lázadó parasztság motivációit, tételei mögé nem sorakozik fel egységesen a tudomány, mint ahogy a szubsztantív gazdaságelmélet formálissal szembehelyezett állításait sem fogadja el mindenki. Egy igen hangsúlyos ellenvéleményt - az erkölcsi gazdaságtan képviselőinek munkásságából kiindulva - Sámuel Popkin ( 1986) fogalmazott meg, aki azt állítja, hogy a paraszti falu a piachoz hasonlóan szerveződik meg, és ezen belül a parasztcsaládokra mint egyféle vállalkozókra kell tekintenünk, akik a költség-haszon arányait figyelembe véve mérlegelik a boldogulás esélyeit, és akár kockázat útján is képesek növelni a jövedelmeiket. Lázadások pedig nem feltétlenül akkor törnek ki, amikor a parasztok a létminimumot és a rövid távú megélhetés válságát veszik alapul, hanem amikor hosszú távú boldogulásuk a tét. „Míg bizonyos csoportok vagy osztályok akkor sem lázadnak, ha súlyos - rövid távú - megélhetési válsággal küszködnek, addig mások sokkal kevésbé súlyos megélhetési válságok esetén is lázadnak." (Popkin 1986:25.) Bár azt Popkin is elismeri, hogy az erkölcsi gazdaságtan követőinek munkássága termékenyítőleg hatott a parasztság kutatására, elemzésében szembeszáll ezekkel a nézetekkel, mert - mint mondja - az erkölcsi gazdaságtan főbb tételeiből olyan fontos kérdések hiányoznak, amelyek felvetése nélkül aligha érthetők meg a parasztgazdaságok és falvak jellegzetességei. Popkin az erkölcsi gazdaságtan három fő tételéből indul ki. Eszerint a parasztfalvak első imperativusa a biztonság és a létminimumok mindenki számára elérhető megteremtése. Igen ám, csakhogy a tapasztalatok ennek az ellenkezőjét bizonyítják: a parasztok nem feltétlenül a létminimumok megtartását tekintik céljuknak, hanem az életminőségük javítását, és különbséget tudnak tenni a rövid és hosszú távú, valamint a kockázatos (szerencsejátékszerű) és a kockázattól mentes beruházások között. Sokszor megtörténik, hogy a családok a megtermelt fölösleget - ha annak befektetésével a társadalmi ranglétrán feljebb juthatnak- hajlandóak kockáztatni, még akkor is, ha ez a fölösleg elveszhet, de elvesztése nem jelenti az aktuális helyzetből való lecsú-