Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

SZABÓ Á.TÖHÖTÖM: Morális elvek az erdélyi falusi gazdálkodásban

a kérdés, ez ma mennyiben működőképes, hisz a paraszti világ egységét adó külső és belső tényezők jó része mára már megváltozott. Ha van is állandóság tehát, az valahol a mélystruktúrákban lelhető fel, és a felszínen folyamatos változásoknak lehetünk tanúi, hisz az utóbbi tizenhat-tizenhét évben, de azt megelőzően, az utóbbi fél században igencsak gyorsan alakultak át azok a keretfeltételek, amelyek a paraszti világ jellegzetességeinek kialakulásához hozzájárultak, következésképp az erőforrásokhoz való hozzáférés jellege is megváltozott, az erőforrások diverzifikálódtak, így az egyensúlyi helyzetek keresése is más jelleget öltött. Mihelyst a feltételek változnak, a falusi gazdálkodás is kényszerű változásokon megy át, amit a morális elképzelések óhatatlan változása kísér. Az előbb említett hagyományossággal és a morális ökonómia vonatkoztatási pontjaként kezelt gazdálkodással összefüggésben jelen tanulmány megírásában két fontos kiindulópontom van, és igyekszem a továbbiakban feltevéseim mellett érvelni: !. az erdélyi, családi háztartásokban megszerveződő mezőgazdasági termelés nem integrálódott a kapitalista rendszerbe, családi elvű,

6 és némiképp ebből fakadóan 2. a gazdálkodási rendszer egésze a társadalmi viszonyokba és a helyi tudásokba ágyazódik. A morális hagyományok fennmaradásában lényeges tényezőnek látom a kényszereket, hisz ez az ellentmondásokkal terhelt rendszerváltozás falusi gazdálkodóinak útkeresésében is lépten-nyomon tapasztalható: az utóbbi években általam és mások által folytatott vizsgálatok azt mutatják, hogy bár a falusi gazdaságok mintakövetései és megélhetési stratégiái változatossá váltak, ezekben legtöbbször felfedezhető a választás mögötti kényszer. Úgy tűnik, a kissé önellentmondó kényszerstratégia kifejezés - mely a stratégia szóból épp a lényegét jelentő hosszú távú, tudatos tervezést iktatja ki - plasztikusan írja le azokat a helyzeteket, amelyekben a paraszti gazdaságoknak dönteniük kell. A közösség által termelt és fenntartott, bizonyos mértékben a közösségi ellenőrzés részét alkotó morális rendszert a kényszerstratégiák velejárójának tekintem. A morális ökonómia fogalmának forrásai és ahogy én használom a fogalmat A morális ökonómia fogalmának és a hozzá kapcsolódó jelenségeknek az értelmezésében a fogalmat először használó angol társadalomtörténész, E. P. Thompson, a történészként és antropológusként egyaránt számon tartott James Scott és a vele vitatkozó Sámuel Popkin, valamint a magyar társadalomtudósok közül a néprajzkutató Hofer Tamás és a szociológus Dessewffy Tibor munkáiból indulok ki (Thompson I 963; Scott 1976; Popkin I 986; Hofer I 994; Dessewffy 1996). Nem a diszciplínák szigorú határaiba vetett hitem okán soroltam fel - meglehet egyébként, hogy hibásan -, hogy kit hová sorol a tudomány: először is jelezni kívántam vele, hogy a probléma milyen széles körben vált ki érdeklődést, és hány tudományterületet érint. Másodszor a történészeket érdeklő problémaként a jelenséget egy jól meghatározott történeti dimenzióban értelmezhetjük: Thompson I 8. századi angliai adatokból indul ki, James Scott (és Sámuel Popkin) pedig az I 930-as évek burmai paraszti világát elemzi, míg Hofer Tamás az igazi parasztok életében, tehát a kollektivizálás előtt követi nyomon a morális ökonómia működését. Az