Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

SZABÓ Á.TÖHÖTÖM: Morális elvek az erdélyi falusi gazdálkodásban

megközelítésmód új lenne, hisz - amint majd arról később részletesen beszélek - az élet egészével és ezen belül a gazdasággal és a munkával kapcsolatos szigorú elveket már mások is felismerték. Következésképp az én feladatom az, hogy amit eddig írtak, azt igyekszem összefoglalni, és a saját tereptapasztalataimra vonatkoztatni. Ennek értelmében nem is abban reménykedem, hogy a tanulmányban új vagy megdönthetetlen állításokat talál az olvasó, sokkal inkább abban, hogy a dolgozat kérdések sorát, a kérdéseken keresztül pedig új válaszok lehetőségét fogja felvetni. Kiegészítés a bevezetéshez: a paraszti gazdálkodás öröktől fogva adott rendjéről A valamikori paraszti világról úgy tartjuk, hogy morális elvei és világlátása az élet egészét áthatották, és hogy egyfajta arányosságérzet volt jelen az életvilág minden szegmensében, ekként a gazdálkodásban is. Az élet és ezen belül az élettevékenység jelentős részét adó gazdálkodás, mezei munka ilyeténképpen való szerveződését összefüggésbe hozhatjuk a paraszti termelés egyik fő jellegzetességével: a parasztember az élő környezetével került mindennapos kapcsolatba, és ebből úgy kellett elvonnia a javakat, hogy azok folyamatosságát - mind a természeti, mind a társadalmi, mind az emberi erőforrások tekintetében - biztosítsa.

4 A parasztságról alkotott idilli kép ugyanakkor már nyilvánvalóan illúzió, és nemegyszer épp a témával foglalkozó szakemberek keltette illúzió, holott az egységes rendszer megbomlását már a 19. század végéről dokumentálhatjuk, amikor a piac szerepének növekedése, a piaci nyitás az élet egészének átszervezésére kényszerítette a parasztokat. Noha az egységes rendszert illúziónak nevezem, ennek ellenére úgy gondolom, hogy lehet még a parasztélet hagyományos rendjéből fakadó jelenségeket látni, például lovas gazdákat, akik a szekerük mögött gyalogolnak, amikor az nagy teherrel kaptatón halad felfelé, sőt a lőcsnek, a szekér oldalának támaszkodva sokszor még taszítóerőt is kifejtenek, hogy igás állataikat kíméljék. Ez nyilvánvaló példája az emberi és állati erőforrások egyidejű használata egyensúlyba hozásának. Ez és az ehhez hasonló példák bizonyíthatják: a mai falusi emberek - akiket kérdőjellel nevezhetünk parasztoknak - bizonyos helyzetekben úgy tekintenek környezetükre, mint véges erőforrások összességére, és cselekvéseiket ezen elképzelés jegyében szervezik meg. Ezeket az elképzeléseket nevezem én ebben a dolgozatban morális ökonómiának, és a gazdálkodáshoz, a gazdaságirányításhoz, az anyagi gyarapodáshoz kapcsolódó, közösségileg fenntartott vélekedéseket értem rajta, amelyekben a parasztok kifejezésre juttatják, hogy milyennek kellene lennie a hatalom és a lentiek, a város és a falu kapcsolatának, a falu kisebb közösségeit összetartó intézményeknek, illetve az egyén és az őt integráló közösség viszonyának.

5 Mindezzel nem áll szándékomban az erdélyi faluhoz kapcsolódó, néhol még ma is tapasztalható mítoszt építeni, és azt mondani, hogy az emberek itt különösen tiszták, romlatlanok, és cselekedeteiket egy magasabb értékű elvnek vetik alá. Csupán egy jelenséget értelmezek. A morális vélekedések rendszerének tanulmányozását épp azért vélem fontosnak, mert úgy tűnik, hogy valamiféle gazdaságot irányító erkölcsi norma ma is megvan, ám épp az