Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

BOKOR ZSUZSA: „Jeligém Nagyszerű öröm". Úrinők prostitúciója Kolozsváron a két világháború között

a perspektívából nézve már nem tűnik konfúznak ez a többarcú úrinő-konstrukció, hanem leginkább egy helyi gyakorlatra és közösségi normarendszerre telepedő sokszínű hatalmi, ideológiai harc eredményeként olvasható: ezt a változatos arcot a változatos kondíciók teremtik, amelyek viszont egy sokkal lassúbb ütemben módosuló tényezőre, a prostitúciós állapot akarására nehezednek. JEGYZETEK 1. Az általam elemzett kolozsvári prostitúciós anyagok jó része Bálint Zoltán hagyatékából származik. (Teleki László Intézet irattára, [TLI] 2880/2000). Köszönet Vörös Balázsnak, a Bálint-hagyaték örökösének, amiért rendelkezésemre bocsátotta az anyagot, és Bárdi Nándornak a gondosságáért, amellyel követte a forrás sorsát. 2. A kolozsvári prostituáltak dualizmus kori szabályozásáról lásd Gyarmati 2003. 3. A prostituált kifejezést, valamint az ezen belüli alkategóriák megnevezését (bárcás, utcai, titkos prostituált, kicsapongó úrinő, luxuskurva) és az egyes helyzetekre, cselekvésmódokra utaló kifejezéseket (kitartott, klienseket szerez, szemérmetlen cselekedet stb.), valamint a prostitúció intézményében további szerepeket kapó személyek megnevezéseit (kliens, futtató) rendkívül problematikusaknak látom, és ezek folyamatos újraértékelését, újragondolását tartom szükségesnek. Éppen ezért fontosnak találom megjegyezni, hogy bár ezek megnevezésére mindig a korabeli nyelvhasználatot veszem át, és azt kontextualizálom - ugyanis társadalomtörténeti szempontból szükségesnek vélem -, mindezt anélkül teszem, hogy eközben bármiféleképpen „azonosulnék" velük. Ez a fogalmi szinten is megmutatkozó sokszínűség, az egyes diszkurzív hangok kiválasztása és alapos szemügyre vétele a további, a kritikai gender-szempontú diskurzusvizsgálatban nyújt segítséget. 4. A fogalom a francia társadalomtörténetből ismert, 19. századi párizsi városrendezési módokhoz kapcsolódik, amelyeknek elve a megtisztítás, szabályosság, szimmetria volt (Benevolo I 994:197). 5. A kolozsvári prostituáltakkal szembeni hol nagyon elutasító, hol részben elfogadó magatartásmódra már a 16. századtól utalnak források (Asztalos 2004:275-277). Egy 1845-ben tett rendőri jelentés szövege már az úri származású prostituáltak kezelésmódján dilemmázik. A szövegben elkülönítik a Kolozsvárt található prostituáltak típusait, megjegyezvén, hogy „Az idevalókat természetesen nem lehet kiűzni, az idegeneket sem, mert ezeket nem lehet olyan alacsony személyeknek tartani, »s azért sem, mert ilyen első osztályba tartozó kéjhölgyeket, ha egészségesek s kereskedésüket cégéresen nem viszik, minden jól rendezett városban, ha nem is nyilvánosan megengedni, de elnézni szükséges. Hogy miért? Ez bővebb fejleményt nem kivan.«" (Pataki 1925:172.) 6. Lásd az előbbi Pataki-idézetet. 7. Itt két szöveget hasonlítok össze: Kolozsvár sz. Kir. Város törvényhatóságának rendőri kihágásokat érintő szabályrendeletei. Kolozsvár, I 882; Előadói javaslat a prostitutionak Kolozsvár sz. kir. város területén leendő rendezése iránt. Kolozsvár, Gombos Eerencz Könyvnyomdája, 1902. 8. A szolgáltatásokat a randevúházakban képzelték el. 9. A legtöbb bordélyházat a városközpont közelében működtették: a legismertebb bordélyok a Búza, a Lépcső és a Forduló utcában, a Fellegvári úton, illetve a Patak utcában voltak. 10. Az I 930-as „odafigyelés" nagyszámú prostituált regisztrációját eredményezte, ami leginkább a „megelőző kezelések" számának megugrásában figyelhető meg. 1930-ban 168 prostituáltat jegyeztek be a kolozsvári Ambulatóriumba, és senki nem részesült „megelőző és megerősítő kezelésben", 1931-ben háromszázra ugrott a bejegyzettek száma, a megelőző kezeléseké pe-