Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

BOKOR ZSUZSA: „Jeligém Nagyszerű öröm". Úrinők prostitúciója Kolozsváron a két világháború között

Utólag. Bár a címben kolozsvári prostitúciót jelöltem meg, valójában nem helytörténetet szerettem volna írni, vagy legalábbis nem a szó eredeti értelmében. Nem a helybeli polgárság, magyarság és románság helyzetéről akartam írni, hanem egy probléma, a prostitúció kezelésmódjáról. Ez jóval inkább viszonyelemzés, a mi és az ők, a helyi és az idegen, női és férfi, polgári és nemzeti, a megszokott és a szokatlan stb. ellentétpárok mentén szerveződő, hol egymással párhuzamos, hol egymással kereszteződő viszonyok története. Ezen viszonyok alaposabb szemügyre vétele világítja meg számunkra a - korban látszólag kaotikusnak tünő - prostitúciós intézményhez való viszonyulást is. A korábban megvillantott értelmezési keretet, a prostitúciós állapotot és a ráépülő kondíciók rendszerét továbbgondolva itt tulajdonképpen nem az állapot változásait érzékelhetjük, hanem a kondíciók dinamikus fejlődését és ezek politikai, ideológiai rendezését. Ami az állapotot változatlanul hagyja, az a politikai és a lokális alap közötti állandó feszültség. A politikai, jelen esetben egyben biológiai (tehát biopolitikai) alapállás ideológiák, normák felől közelíti meg a prostitúciót. Ennek továbbgondolásához Carol Smartnak a kezelhető és rakoncátlan testről írott értelmezési keretét is felhasználom. A prostituált testét a jogszabályokat alkotó (ezúttal orvostársadalom) „kezelhető testnek" találja, legalábbis a különféle reprodukciós, születésszabályozási, abortuszt és csecsemőgyilkosságot, de a házasságot magát irányító és más, főként közegészségügyi rendelkezések révén azzá kívánja tenni. Leszabályozza a teret, folyamatosan új szabályokat alkot, és új hatalmi aktorokat nevez meg. Ezzel a biológiai alapállással szemben van egy morális, alapvetően nem politikai, hanem lokális értelemszervezési elv is, amelynek megvannak a maga normái, és amely továbbra is rakoncátlan testnek tartja a kéjelgést űzőt, és a maga kénye-kedve szerint alakítja annak sorsát: felhasználja őt vagy elűzi, azonban mindkét esetben a prostitúció intézményének kedvez. Ez utóbbi az általam vizsgált korban erőteljesebbnek tűnik, mint a politikai, működése főként ellenállási formákban mutatkozik meg, amint a prostitúció helyi rendszerének továbbélést biztosít, de a prostituált deszocializációját is ennek működése eredményezi. O a felelős a prostitúció megengedett/ tiltott határterületén való megmaradásáért is. Ez a rendszer, bár korántsem mentes az előző, a szexust normatív alakító (vallási, politikai, ideológiai) diszkurzív hatalmi gyakorlatoktól, nem mutat olyan dinamikus változást, mint a politikai, habár az megpróbálja a szabályozó gyakorlat részévé tenni és folyamatosan átalakítani. Ez a „differenciált testeket" létrehozó, körbehatároló, forgalomban tartó ellenőrző hatalom (Butler 2005:15) különböző kondíciókat teremt, amelyek a norma részeiként funkcionálnak: a lecsúszott polgárasszonyét, aki bordélyban talál szállásra és munkára, a kéjsóvár kéjhölgyét, aki számára randevúházakat ad használatba úgy, hogy hol ígéretet tesz arra, hogy titokban kezeli az ügyét, hol elítélően és megvetően kizárja őt a nemzetből, a beteg prostituáltét, aki számára létrehozza a kórházat és a különféle javítóintézeteket, az eredendően elmebetegséggel születő prostituáltat, akit vallatni és pszichésen kezelni kell stb. Ezek a kondíciók más és más diszkurzív elemeket foglalnak magukban, amelyek a nyilvánosság szintjén is alakot öltenek (a sajtóban), leghatásosabbak viszont akkor, amikor teljesen interiorizálódnak: ezeket a személyes élettörténetekben követhetjük végig. Úgy gondolom tehát, hogy ez a változatos, mind horizontálisan, mind vertikálisan eltérő formáit hozó úrinő-diverzifikáció ebben a gondolatrendszerben érthető/közelíthető meg. Ebből