Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
BOKOR ZSUZSA: „Jeligém Nagyszerű öröm". Úrinők prostitúciója Kolozsváron a két világháború között
A személyes történetek jelentősége Az élettörténetek, mivel rendszerint a kórházi kezelések ideje alatt keletkeztek, nagymértékben hatalmi nyomásra létrehozott textusok voltak, amelyek nemcsak hogy követték az orvosi utasításokat, hanem nagyon sokszor azokat az ítéleteket adták vissza az önvizsgálat során, amelyekkel a társadalom közelített feléjük: betegség, erkölcstelenség, züllés, „lejtőre csúszás" stb. Hogy ezek a szövegek mennyire külső hatásra íródtak, azt jelzi az elbeszélést irányító kérdőív felvezető szövege is: „Utasítás. Gondolja nyugodtan át eddigi életét, és írja le az élettörténetét. De úgy, hogy abból ne hagyjon ki semmi olyan élményt, befolyást, ami az életformának alakulására döntő hatással volt. írásában törekedjék minél teljesebb őszinteségre, nyíltságra és nagy pontosságra. Alább a kérdések hosszú sora következik. Ezeket olvassa át, mert életének átgondolását igen megkönnyítik. Kérdéseinket azonban ne úgy fogja fel, mintha azokra külön-külön kellene választ adnia, hanem írja bele olyan folyamatosan, mintha nem is kérdésekre válaszolna. Azokat a kérdéseket persze, amelyek nem vonatkoztathatók az éltére, hagyja figyelmen kívül, és írásában ne térjen ki rájuk." Ezekhez képest a levelek valamivel szabadabb műfajúak, de ezek is magukon hordozzák ugyanazokat a hatalmi nyomokat (elvárások, stigmák), amelyeket a többi írás: a kérdőív, az élettörténet, a rendelésre írt napló. Médi leveleit olvasva - aki ezúttal otthon szemléli magát, tehát a szöveg egy teljesen más, nem orvosi kontextusban íródik, szemben az élettörténetekkel - azt láthatjuk, hogy az exprostituált, akit meggyőznek, hogy otthon újrakezdje korábbi polgári életét („helyezkedjek egy új polgári életbe"), hasonló módon szemléli magát, mint a bordélyban/kórházban/utcán élő, foglalkozásukat űző prostituáltak. 35 A foglalkozás során „sikeresen" interiorizált ítéletek tovább követik a nő életét, és megakadályozzák egy új identitás kialakításában. Az orvosi szövegekből és újságokból ismert toposzokat találunk ezekben is, a prostituált korábbi fejezetekben elemzett konstrukcióinak kombinációit: beteg test, nem tiszta vér, kiközösítés jogossága, nő/ nem nő stb. Ezek olyan legelemibb szinteken is megnyilvánulnak, mint az arc szemlélése: az arc a betegség jelzője, a beteg nő (a nemi betegséggel fertőzött nő) arca beesett, fehér, testén kiütések vannak. A nyilvánosság előtt ezeket a tüneteket el kell rejteniük, a betegnek meg kell játszania az egészségeset, hogy ne közösítsék ki. „Úgy szerettem volna abba a társaságba belevegyülni csak azért, hogy már egyszer eleget tehessek örökös kívánságodnak (»helyezkedjek egy új polgári eletbe«), de mikor az anyukámnak megemlítettem, ő azt mondta: »Hová akarnál te menni azzal a bánatos arcoddal, fekete ruháddal, 'iszen te nem vagy olyan, mint más leány, te mindig mintha temetésről jönnél, olyan vagy. Te beteg vagy, maradj itthon nyugodtan.« És ez nekem úgy, olyan nagyon fájt. Nem tudom, mért éppen ma töltött el betegségem tudata szomorúsággal, 'iszen ezelőtt azt éppúgy tudtam, éppúgy éreztem, mint ma, és mégis talán azért, mert éppen az anyám is úgy felismerte bennem, mint más." (Médi levele, 1921. augusztus 7.)
