Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

Tabló - Kunst aus Afrika. A berlini etnológiai múzeum megújult Afrika-kiállítása Mán-Várhegyi Réka

nik a megmentés: Sally Price írja, hogy azok, akik immár műalkotásokként prezentálják a törzsi tárgyakat, tevékenységüket szívesen nevezik mentőműveletnek (Price I 992:132). Amiről szó van: amint egy etnológiai tárgy érdemesnek találtatik arra, hogy ebbe az új kontextusba kerülve műalkotássá váljon, megnő az értéke. Nem kérdés, hogy egy műalkotásnak nevezett tárgyért többet is szokás fizetni, az pedig értelmetlen kérdés, hogy az etnológiai tárgyaknál értékesebbek-e a műalkotásokként prezentált tárgyak. Ez olyan lenne, mintha azt kérdeznénk, hogy szebbek-e. Viszont a lehetetlen kérdés ellenére az utóbbiakat értékesebbként szokás kezelni. Erről is szól az egyik legnagyobb visszhangot kiváltott nagyszabású kiállítás, amely műalkotásokként mutatott be törzsi tárgyakat. A „Primitivism" in the 20

th Century Art: Affinity of the Tribal and the Modern című kiállítás 1984 decemberében nyílt mega modern művészet egyik legfőbb kanonizáló intézményében, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MOMA). A kiállítás rendezői, William Rubin és Kirk Varnedoe azt kívánták a látogatók számára világossá tenni, hogy a törzsi és a modern (művészet) között rokonság, sógorság, hasonlóság, vonzás (mindezt jelenti magyarul az affinity szó) van. Itt egymás mellé került Picasso festménye és az azt megihlető afrikai maszk. Az üzenet egyrészt az volt, hogy ezek hasonlítanak egymásra, másrészt pedig az, hogy lám, a maszk volt előbb, mégis Picasso „másolata" az értékesebb: hogy lehet ez? Egymás mellett álló törzsi és modern műalkotásokon követhette a látogató, hogy azok milyen sok tekintetben hasonlítanak egymásra. James Clifford (I 988a) a kiállítást ebből a szempontból didaktikusnak nevezi, mondván, a rendezők a koncepció érdekében „modernnek kinéző" tárgyakat válogattak be a törzsi mezőnybe. Szerinte a kiállítás pusztán egyfajta optikai csalódást hoz létre, mert a néző valójában azt látja, ahogy a törzsi és a modern alkotások egyaránt és részben hasonló módon különböznek a korábbi nyugati művészeti alkotásoktól. Emellett egy másik perspektívából is bemutatták a „sógorságot". A kiállítás elmesélte, hogy a századelő modern művészei, Picasso és társai műalkotásokként fedezték fel a törzsi tárgyakat, erőteljes alkotásoknak tartották, gyűjtötték és másolták őket. Clifford erről azt írja, hogy a kiállítás mindehhez elfelejtette azt hozzátenni, hogy ezeknek a művészeknek is egy sajátos Afrika-képük volt, amelyet az afrikai fekete testek, azok ereje, erotikája, a fekete bokszoló vagy a dzsessz-zenész figurája, Josephine Baker művészete ihlettek, s amely egy mágikus, misztikus világot látott a „fekete kontinensben" (Clifford 1988a: 198-1 99). A Primitivism kiállítás úgy akarta tiszta műalkotásokként bemutatni ezeket a tárgyakat, hogy megpróbálta lehúzni róluk az etnológiai rétegeket, azaz kirekesztette mellőlük az eredeti kulturális kontextust, s felkérte a látogatót, hogy ezúttal a szépségükért csodálja őket. Mindezzel azt sugallta, hogy a kulturális háttérrel való foglalkozás az etnológus munkája, a művészet viszont univerzális, és kísérőinformációk nélkül is felismerhető. Clifford ( I 988a) cinikusan ezt nagylelkű vállalkozásnak nevezi, amelynek végén a törzsi modernné, a modern pedig még emberibbé válik, s arra hívja fel a figyelmet, hogy az a tény, hogy mindez nem először fordul elő, nem ünneplést, hanem kritikai diskurzust kíván. Nem kérdés, hogy mindezt a Kunst aus Afrika rendezői sem gondolják másként, tisztában vannak a műalkotásként való bemutatás buktatóival és lehetőségeivel (lásd értéknövelés) is. Valószínűleg azzal sem vitatkoznának, hogy mind az etnológia, mind a