Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
BOKOR ZSUZSA: „Jeligém Nagyszerű öröm". Úrinők prostitúciója Kolozsváron a két világháború között
A mért bizonyosság Hogy valóban léteztek, akik titokban, a régi „hagyományok" szerint kerítőnőkkel vagy azok nélkül a polgárok újfajta gyönyörszerzési igényeire apelláltak, és olyanok is, akik osztályukhoz talán nem méltóan vállalták szexualitásuk kihelyezését a nyilvánosságba, arról nem csak az orvosi tanulmányokból és sajtószövegekből bizonyosodhatunk meg. Korabeli társkeresők, 29 naplók, élettörténetek egyaránt szólnak erről - olyan források tehát, amelyek alaposabb szemügyre vétele más vagy kiegészítő adatokkal szolgálhat úrinő prostituáltjaink megismerésében. Kérdésem a továbbiakban, hogy az úrinők prostituálódása ebben a posztháborús helyzetben valóban számszerűen mérhető, szignifikáns jelenségnek mondható-e. A kérdés megválaszolására a kolozsvári Női Kórház által I 919-1924 között készített kérdőíves felmérés adatait veszem alapul, és a válaszadók közül azokat különítem el, akik vélhetően a középosztályhoz tartozó családokból kerültek ki (itt az apa foglalkozását tekintem meghatározónak). Ez nyilván játék is a múlttal, mert ezúttal mi, az anyag olvasói vagyunk azok, akik eldöntjük, hogy kiket sorolhattak be az egyes kategóriákba. Az én kategorizálásomat az úri = polgári asszociáció vezeti. Az „úri család" kijelentésen tehát olyan családot értek, amely a helyi polgárság köréhez és polgári foglalkozási csoportokhoz tartozó apát feltételez, aki - ugyancsak feltételezhetően - bizonyos tőketulajdonnal és ennek megfelelő osztálytudattal rendelkezik, ez a családi háttér pedig meghatározó szocializációs keretet jelent a gyerekek számára is. Az első probléma nyilvánvalóan az, hogy „az igazi titkos prostituáltakról", tehát a fenti klasszifikált csoportokból az l/2-es, illetve a 11/3-as úrinőalakról nemigen lehetnek „hivatalos" adataink, és statisztikai összegzésekbe bizonyosan nem emelték be őket. A második probléma az, hogy az esetleg valamilyen szerencsétlenség folytán a kórházba, ezáltal pedig a kórház orvosai és pszichológusai által készített adatsorokba bekerülő nőkről szóló források sem jelentenek tulajdonképpeni „tiszta adatot" a kutatás számára. Nem ismerjük az adott beszédszituációt sem, amelyben ezek az adatok létrejöttek. A teszteket összegző orvos egyes szám harmadik személyben hozza a kérdésekre adott válaszokat (jegyzetelt vagy átmásolta azokat): itt már eleve szembesülnünk kell a teszteket készítő személy olyan rendszerezési és kategorizálási tendenciáival, amelyek megnehezítik kutatásunkat. 30 A rendelkezésünkre álló I 5 I teszt/kérdőív megkérdezettjei közt harmincöt „úrinőt" találunk. A harmincöt személy etnikai (a kórlapon „nemzetiségi") megoszlása a következő arányszámokat mutatja: tizenkét zsidó, tíz magyar, hét román, négy német és egy horvát etnikumú, a csúcson tehát zsidó és magyar hölgyek vannak, többségükben nem kolozsvári születésűek, iparos, kereskedő és városi tisztviselő szülők gyerekei, de akad közöttük lelkész, tanító és belügyminisztériumi tanácsos lánya is. Az életútra vonatkozó válaszokból megtudjuk, hogy a nők élettörténete több ponton érintkezik Kolozsvárral; legtöbbjük nem prostituáltként kerül ide, hanem ez a költözés általában egy másik életeseményhez kapcsolódik, olyanhoz, mint kiűzetés a családi házból, szülők elveszítése, rokonokhoz költözés, férj követése, munkahelykeresés stb. A válaszadók közül tizenhét valamilyen melléktevékenységként űzi a prostitúciót, vagy szállodában lakó szabad prostituált, a többi tizennyolc a város bordélyaiban él. Iskolázottságuk is a polgársághoz fűződő ismereteinknek és elvárásainknak (előítéleteinknek?)