Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

PÓCSIK ANDREA: Válogatott cigányképek. Cigányábrázolás a magyar játékfilmekben a hatvanas évektől napjainkig

Virtuális gettó Gauder Áron filmje a (többnyire negatív) sztereotip ábrázolásmód, az (ön)ironikus megközelítés és az anakronizmusokkal teli dramaturgiai megoldások miatt számos problémát vet fel, amely véleményem szerint sok tekintetben megjeleníti a magyar társadalom nagy részének a multikulturalizmushoz, a szegénységhez, a mássághoz való attitűdjeit. A szerzők megközelítése semmiképp nem tekinthető a „rejtett" vagy „modern" rasszizmus megnyilvánulásának, azonban több olyan ellentmondást tartalmaz, amelyek szinte lehetetlenné teszik, hogy a befogadó ezeket a jelenségeket helyretegye. Más szóval a szerzői reflexivitás eszközei nem képesek egészséges viszonyulást kialakítani a rasszizmus új formáihoz. Ennek az az oka, hogy a filmben kétféle törekvés ütközik. Az egyik a formai megoldások szintjén válik nyilvánvalóvá: az alkalmazott animációs technikák lenyűgöző kreativitását részben a szűkös anyagi lehetőségek határozták meg: hiszen a film nagyon kis költségvetéssel készült, másrészt természetesen a rendkívül tehetséges stáb csapatmunkája. A másik törekvés viszont a dramaturgia kialakítására gyakorolt erős nyomást: egy egész estés animációs film „eladhatóságához" szélesebb rétegek számára is emészthető, „nagyon szórakoztató" történetre volt szükség. Az alábbiakban megkísérlem azokat az ütközési pontokat megkeresni, amelyek a film végső változatán erős nyomokat hagytak, s a „gettósítás" jelenségéhez virtuálisan hozzájárulhatnak. A történet színhelye Budapest egyik s/umnegyede, a „multikulturális gettóként" elhíresült nyolcadik kerület, amely a köztudatban a deviáns viselkedés, a vandalizmus, a kriminalitás egyfajta központjaként él. Bár a film egy jelenet kivételével (a politikusok kiüldözése) soha nem jelenít meg nyílt agressziót, számos ponton utal a deviáns és/ vagy bűnöző-életforma elfogadottságára (figyelőkamerák ellopása, hackerek, stricik, prostituáltak, büntetett előélet, korrupció stb.). Mindazonáltal a térkezelés és az ábrázolásmód kiválóan megjeleníti a zárt szubkultúra elemeit; a Józsefvárost mindössze kétszer hagyjuk el: egyszer az időutazás jelenetsorában, egyszer pedig a világgazdasági válságot megelőzni igyekvő nagyhatalmak politikusainál tett látogatásban. A fotók alapján készített 3D-S animáció a városrész tereit egy hihetetlenül bensőséges, családias légkörű, „akolmeleg" közegként mutatja be. A jelenetek többsége az utcán zajlik, ahol korántsem a nagyvárosi elidegenedettségét, magányosságot sugárzó egyének (nem) érintkeznek, hanem állandó interakcióban lévő lakók, ismerősök, barátok építgetik kapcsolati taikat. A film színvilága, animációs technikája, ritmusa, térkezelése korántsem riasztó, 7 inkább egy izgalmas és barátságos légkört teremt. Ezt az idealizálást bizonyos ponto!N kon azonban kíméletlen gúnnyal ellensúlyozzák: hol egy jól elhelyezett képi humorral 2 (romantikus jelenet hátteréül szolgáló kutyaszar vagy döglött galambot rágcsáló pitbull), 2 hol egy dramaturgiai fogással. -Eo A városrészt a szerzők tehát sztereotip vonások felnagyításával, ám rendkívül ötletes módon, mondhatnánk, „szeretettel" ábrázolják. Hasonlóan formálódnak a történet karakterei is, de itt a sztereotipizálás még erőteljesebb. Az alkotók elsősorban a karikaturisztikus ábrázolás hagyományait elevenítik föl: a leegyszerűsített, sematikus figurák egy-egy jellemvonás megtestesítői. A negatív kategorizációnak mindenki „áldozatul esik", nincsenek kivételezettek: a foglalkozásra, etnikai hovatartozásra, értelmi képességre, társadalmi helyzetre, jellemvonásra, nemi270 ségre vonatkozó címkéket minden egyes szereplőre ráakasztják. Ez az „áldemokratikus"