Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

BÁCSVÁN LÁSZLÓ: Guru-sishja parampara - a tanítványi láncolat. A nyugati vaisnavizmus idegenségének egy sajátos aspektusáról

a világot igenlők, a világot elutasítók vagy a világnak otthont adók (Hamilton 1998:255256). E klasszifikációban, ahol az egyes kategóriákra leginkább mint ideáltípusokra tekinthetünk, a krisnások alapvetően a világot elutasító kategóriába sorolhatók, a modern nyugati(as) társadalom és civilizáció fundamentumainak megkérdőjelezése okán. (És emez elutasítás mögött természetesen a világ megváltoztatásának szándéka áll, ennyiben nyilvánvalóan megpróbálnak a világnak „otthont adni", ebből is látszik, hogy tiszta kategóriákat találni néha meglehetősen nehéz.) A továbbiakban az idegenségkonstrukciók lehetséges dimenziói közül egyet, a guru, vagyis a lelki tanítómester sajátos helyzetét szeretném részletesebb elemzés tárgyává tenni, mert a guru által megjelenített kulturális vonatkozási rendszer mind a vallási kommunikáció, mind pedig a szociális struktúrák szempontjából érdekes kérdéseket vet fel, sőt, a guru bizonyos értelemben a nyugati vaisnavákkal kapcsolatos idegenségkonstrukciókat modellezi egy sajátos részterületen. A guruszerep pozíciója a társadalmi kapcsolatok rendszerében hasonlatos a vaisnavák pozíciójához a nyugati társadalmak kulturális rendszereiben. A guru szerepe és jelentősége a vaisnava kultúrában A guru a leggyakrabban használt fordításban lelki tanítómestert jelent, azaz olyan személyt, aki - mivel maga is birtokában van a vallási tudás alapelemeinek és megvalósítása eszközeinek - alkalmas lehet arra, hogy ezt másoknak is átadja, vagyis hogy tanítványokat fogadjon el. Esetében alapvető fontosságú az önmegvalósítás, azaz a vallás alapelveinek megvalósítása saját élete gyakorlatában, mert ez, valamint saját mesterének hitelessége biztosítja saját hitelességét. A guru kifejezés ugyanakkor Nyugaton is meghonosodott, és sokféle, igen gyakran nem is vallási értelemben használatos. Sőt, a Keleten honos guruszerephez hasonlóakkal is találkozhatunk, bár jellemzően ezek korlátozottabb érvényűek, különösen akkor, ha nem valamely teológiai-világnézeti rendszerhez, nézőponthoz kötődnek. Hivatásrendek, tudományos iskolák esetében is tapasztalható a mester-tanítvány viszony, amely azonban bármekkora személyes hatáson, karizmán alapul, csak részleges kiterjedtségű, nem hatja át az élet egészét, mint - legalábbis ideáltipikus formájában - a keleti guru tevékenysége. A guru fontosságát - ha nem is azonos súllyal, de - gyakorlatilag minden hinduista (és természetesen nem csak hinduista) irányzat elismeri, a vallási és az általános (kulturális) szocializáció kulcsszereplőjének tekinti (Klostermaier 2001:47-49). A guru valójában a hinduizmus legfontosabb szereplője, a közte és tanítványa között fennálló viszony az indiai tradíciók szerint meglehetős szabadságot élvezett, és bizonyos területeken ma is élvez a hivatalos és társadalmi kontrollal szemben (Smith 2003:167). Ugyanis a hinduk szerint az egyén - akadémikus képzettségeivel együtt vagy azok ellenére - nem képes önállóan birtokba venni a vallási tudást, csak egy avatott vezető segítségével, sőt irányításával. A vallási tanítás lényegének megértése ugyanis nem pusztán intellektuális feladat, hanem gyakorlati megvalósítások sorozata, melyeknek szerves része a guru szolgálata is. A kinyilatkoztatott szentírások (a gaudiya-vaisnavák számára például a BhagavadQita vagy a Bhagavata Purana) helyes értelmezésére a kezdő vallásgyakorlónak nincs