Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
BÁCSVÁN LÁSZLÓ: Guru-sishja parampara - a tanítványi láncolat. A nyugati vaisnavizmus idegenségének egy sajátos aspektusáról
esélye Isten segítsége nélkül, ezt pedig a közvetlenül Istentől alászálló tanítványi láncolaton keresztül, vagyis a guru személyén át kaphatja meg a tanítvány. A guru így nem pusztán azért Isten képviselője, mert rendelkezik a megfelelő tudással és képzettséggel vagy formális (rituális) avatással, hanem azért rendelkezik mindezzel, mert a személyes kapcsolatok láncolatán keresztül az egyedül hiteles forrásból jutott hozzá, és maga is változatlan tisztasággal adja azt tovább. Ezt nevezi a vaisnava hagyomány guru-sishja paramparámk vagy sn guru paramparának, azaz a lelki tanítómesterek és tanítványaik láncolatának. A mester így jóval több önmagánál, személyében a korábbi mesterek tanítása, tapasztalatai és megvalósításai összegződnek. A guru legfontosabb sajátossága tehát az, hogy tanítványai számára feltétlen autoritást jelent, és ebből persze a hívők szélesebb körére kiterjedő tekintélye is következik. Hiszen a vaisnava kultúrában is alapvető fontosságú a legitimáció kérdése, mely egyfelől karizmatikus, de alapvetően mégis tradicionális, hiszen a guru karizmájának elsődleges forrása a tanítómestert Istennel összekötő személyes láncolat, és ennek segítségével a tradíció változtatások nélküli továbbvitele. A guru nem egyszerűen pap, hanem az élet egészét irányítani képes és hivatott személy. Gyógyító, szociális munkás, tanító, szülő integrált egysége, a valláson kívüli világot is elsődlegesen ő közvetíti tanítványa számára (Smith 2003:1 72-1 73). A guru hagyományosan férfi, bár vannak köztük nők is, feleségek vagy özvegyek, akik a házasságon belül vagy azután a vallásnak szentelik életüket. 5 Az ISKCON-on belül is kaphatnak ugyan a nők lelkészi avatást, ám a női tanítómesterek a szervezetben nincsenek jelen. Guru és tanítvány viszonyában meghatározó elem a kölcsönösség, mert bár kapcsolatuk nem a szimmetrián vagy partnerségen alapul, hanem az autoritás és az engedelmesség fogalmai köré rendeződik, kettejük viszonyának létrejötte mégis a kölcsönös választáson alapul. Az avatáskor a tanítvány elfogadja tanítómesterét, és vállalja, hogy feltétlen engedelmességgel követi utasításait, a guru pedig felelősséget vállal a tanítvány lelki fejlődéséért, előrehaladásáért a vallási tudás elsajátításában, sőt végső soron a tanítvány esetleges negatív tetteinek, hibáinak karmikus következményeiért, visszahatásaiért is. Ezért kettejük kapcsolata nem pusztán intézményes, hanem ideális esetben igen személyes, nem pusztán szerepek, de személyiségek találkozása is. A valódi (rendszeres és face to face) személyes viszony természetesen a legtöbb esetben inkább csak ideáltípus, egy-egy gurunak ugyanis számtalan tanítványa lehet, akár több különböző és földrajzilag egymástól távol eső helyen is, ezért a vele való kommunikációban, kapcsolatban (vaisnava terminológiával: társulásban) nem mindig a személyes elem dominál. A guruval társulni ugyanis utasításain keresztül is lehet, azaz a személyes interakción túl az általa továbbadott tanítás és a vallás gyakorlásával vagy az életmód általános kérdéseivel kapcsolatos előírásainak követése, betartása által is. Ilyenkor a távol lévő tanítómesterrel a kommunikáció gyakran közvetett, például levelezés útján megvalósuló, de a magyarországi vaisnavák körében arra is van példa, hogy mester és tanítvány ráadásul nem is beszél egy nyelvet, ezért a levelezés közvetettsége a (mások általi) fordításból eredően is erősödik. A guruval ráadásul halála („eltávozása") után is társulhat a tanítvány, éppen utasításainak követése révén, a mester-tanítvány kapcsolat így mindenképp túlterjeszkedhet a közvetlen kapcsolatok dimenzióján, hisz a guru tanításaiban is tovább él.
