Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

BÁCSVÁN LÁSZLÓ: Guru-sishja parampara - a tanítványi láncolat. A nyugati vaisnavizmus idegenségének egy sajátos aspektusáról

után 1987-ben vetette meg újra a lábát. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége (MKTHK) 1990 óta bejegyzett egyház, amely mellett működik egy másik gaudiyavasinava közösség is (az említett válság nyomán létrejövő Magyar Vaisnava Egyház), sőt legújabban egy harmadik, Brahmana Misszió néven ismert csoport is. A krisnásokra tehát (és az egyszerűség kedvéért mostantól e megjelöléssel illetjük a hazai vaisnavák legnagyobb csoportját) tekinthetünk úgy, mint idegenekre, mert az általuk képviselt értékek, követett normák és közvetített tudások a saját világunktól térben és időben elválasztott kultúra elemei. Mind erkölcsi és esztétikai (értékelő), mind kognitív és egzisztenciális (világkép) elemeit tekintve eltérő szemléletet képviselnek (Geertz 1997:7), és nem pusztán annyiban, amennyiben egy vallási és egy szekularizált szemlélet különbözhet egy adott kultúrán belül. Mert a krisnások nem tekintik értéknek a civilizáció anyagi fejlődését, elutasítják a nyugati tudomány jelentős elemeit (például az evolúcióelméletet), és sajátos világképükre épülő gyakorlataik is megkülönböztetik őket környezetüktől. Az idegenséget a többkultúrájúságot már eleve adottként megélő társadalmakban nem is feltétlenül az etnikai vagy vallási megkülönböztetések konstruálják, hanem a „kint" és „bent" sajátos elkülönítése, például a társadalmi réteghez tartozás alapján. Legalábbis makroszinten, hiszen a mindennapi életben a kategóriák sokszor nehézkes beazonosítása okán már e dichotómia is túlságosan megterhelő lenne, ezért strukturálisan szükséges egy harmadik kategória, a semleges idegen (például az utcán szembejövő, általunk nem ismert személyek), akikkel kapcsolatban nem érzékelünk közvetlenül valamiféle releváns differenciát, ezért elfogadását vagy elutasítását nem is tesszük kérdésessé (lásd Radtke 1997:43). Az idegenség (vagy más terminológiával: kulturális másság) számos dimenzióban jelenhet meg (Kapitány Á. - Kapitány G. 1996): a tárgykultúra, idő- és térkihasználás, személyközi viszonyok és kommunikációk, családmodellek, nemi szerepek, a hatalom és befolyás forrásai és eszközei vagy a siker társadalmi kritériuma egyaránt sajátosak a krisnás közösségben. Hiszen öltözködésükben, mindennapi tevékenységeikben is igyekeznek az indiai (szerzetesi) életet a lehető legtökéletesebben megvalósítani. Kora hajnalban kelnek, napi több órát töltenek vallási szertartásokkal és gyakorlatokkal, szigorú laktovegetariánusok, nemi életet a házasságon belül is csak gyermeknemzési céllal élnek, és a sor még sokáig folytatható. A legtöbbünk számára szigorúnak tűnő szabályok és lemondások foglalják keretbe életüket, akárcsak a keresztény vagy éppen buddhista kolostorok szerzeteseiét. Az előbbihez hasonló általánosabb megfogalmazások szintjén ugyanis már nem is biztos, hogy másságuk, idegenségük olyan számottevő, például egy katolikus szerzetesi közösséggel vagy bármilyen radikálisabb csoportkultúrával összevetve. Ezért megkockáztatható az a kijelentés, hogy a krisnásokkal kapcsolatos idegenségkonstrukció elsődleges forrása a kulturális differencia mellett az újdonságjelleg, a történelminek nevezett egyházakhoz képest igen rövid idejű jelenlét a nyugati világban és különösen Magyarországon.

3 Ráadásul markáns és jól látható kisebbséget alkotnak a többségi társadalommal szemben,

4 elkülönülésüket tudatosan tartják fenn, és ebből a pozícióból küzdenek a minél szélesebb körű elismerésért. Mint a legtöbb erősen elkötelezett vallási csoport, a krisnások is a fennálló körülmények megváltoztatását tekintik elsődleges feladatuknak az ahhoz való alkalmazkodás helyett, legalábbis hosszú távon. Wallis felosztása szerint a vallási mozgalmak lehetnek