Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

KOVÁCS ÉVA: Mari és az ő „cigánysága" - avagy a narratíva helye és ereje az etnicitás kutatásában

saját tekintetünkben támadt agressziót. Ezzel azonban nem tettünk többet, mint az egyik esszenciát egy másik esszenciába zártuk. Ez a tekintet gyorsabb, mint a gondolat. Gyorsabb, mint bármiféle, gondolati úton előálló jelentésadás. A pillantás pozícionál, nincs tekintettel az individuumra, akit lát. E tekintet a diskurzus egyik formája: nem az individuumok érdekesek, hanem a diskurzusban felvehető pozíciók. Ebben a diskurzusban Mari cigányként jelenik meg. E tekintetet Mari ötven éve jól ismeri. Ez a tekintet Mari tükre, erre a tekintetre felel, amikor a társadalmi terekben megjelenik. E tekintet Mari része: más tekintet nincs, más Mari nincs is ebben a térben, csak a cigány Mari. Harmadik közelítés: az etnicitás társadalmi drámája A piazzán ottjártunk előtt néhány nappal összeverekedett két asszony. Az történt, hogy az egyik térségbeli cigány érdekvédelmi egyesület uniós pályázatot nyert arra a célra, hogy munkalehetőségeket teremtsen, és ennek keretében a kolónia lakásait felújítsa. A pályázat nem írta elő romák foglalkoztatását, mint ahogy azt sem, hogy a kolónián csak a romák lakásait kell felújítani. Mari alapító tagja az egyesületnek - a program forumjait az ő sátra alatt tartották. Az egyesület részéről a programot vezető asszony - nevezzük most Katinak - a telepen élő fiatal munkanélküli férfiakat is bevonta a programba: ezzel szerény jövedelmet biztosítva nekik. Mari több esetben kritizálta nyilvánosan Katit, sőt az országos roma szervezeteknél is érdeklődött a programról, mert az volt a gyanúja, hogy korruptan folynak a dolgok, és Katiék a „saját zsebükre" is dolgoztatják az embereket. Elégedetlen volt a felújítások minőségével is. Az utolsó fórumon Mari és az egyik, a programban dolgozó, mellesleg nem roma fiú édesanyja - hívjuk most Gabinak - összevitatkozott azon, hogy az asszony fia vajon tud-e rendesen falazni. A veszekedés odáig fajult, hogy Gabi Mari torkának ugrott, és feldöntötte. Mari másnap feljelentette Gabit: a rendőrségi kihallgatáson azonban Kati is Mari ellen vallott, és megüzente neki, hogy ne számítson arra, hogy ezek után az ő lakását is felújítják. Az esetet a három érintett háromféleképp értelmezte. Mari szerint ő csak az igazat mondta, és nem akarta megsérteni azzal Gabit, hogy a fia ügyetlen. Szerinte Gabi a telepi pozícióját irigyelte el tőle. Gabi azt állította, hogy joggal esett Marinak, mert a becsületébe gázolt azzal, hogy megsértette a fiát. Kati később úgy mesélte el a történetet nekünk, hogy ha az ő fiára ilyet mondtak volna, ő bizony pisztolyt ránt. A társadalmi dráma mélyén az a kérdés húzódott meg, hogy a program keretében vajon csak a cigányok házát renoválják-e, és azokét mindegyikét, vagy a nem cigányokét is. Mari az innen-onnan begyűjtött hivatalos információkat úgy értelmezte, hogy csak a cigányoknak jár a renoválás. Korábban egyszer már amiatt is konfliktusba keveredett Katival, mert az a szomszédját - egy háromgyerekes cigány fiút - elbocsátotta, miközben Gabi „félnótás", nem cigány gyereke ott maradhatott. Mari ebből azt a - más etnicizált in-group konfliktusokból már jól ismert - következtetést vonta le, hogy a „saját" vezetőiben sem bízhat, elárulták. A mi értelmezésünk kicsit más. Mari a konfliktusban szerintünk is kétszeresen veszített: megrendült központi helyzete a kolónián belül, s egyúttal elveszítette a Cigány