Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
KOVÁCS ÉVA: Mari és az ő „cigánysága" - avagy a narratíva helye és ereje az etnicitás kutatásában
KOVÁCS ÉVA Mari és az ő „cigánysága" avagy a narratíva helye és ereje az etnicitás kutatásában* „7\ tapasztaló nem részesül a világból. Hiszen a tapasztalás »öbenne« van, s nem közte és a világ között. [...]Pi világ mint tapasztalás az Én-Pz alapszóhoz tartozik. 7\z Én-Te alapszó alapítja meg a viszony világát. [...] Mit tapasztal hát az ember abból, akinek azt mondja: Te? - Éppen hogy semmit. Hiszen nem tapasztalja őt.-Mit tud tehát az ember arról, akinek azt mondja: Te?-Csak mindent. Hiszen nem tud róla többé semmi rész szerint valót. [...] Pz Én-Te alapszót csak egész lényével mondhatja ki az ember. Önmagam egész lénnyé koncentrálódása és összeolvadása soha nem történhet általam, és soha nem történhet nélkülem. Pi Te által leszek Én-né. S hogy Én-né leszek, mondom: Te. Minden valóságos élet- találkozás." (Buber 1994:8, 14-15.) A vizsgálat az elbeszélés és a gyakorlat funkcionális elválaszthatatlansága mellett igyekszik érvelni egy adott személy különböző társadalmi megmutatkozásainak elemzésén keresztül. A tanulmány két tézist vezet be. Az egyik szerint a késő modern multikulturalista megközelítés sem mentes a másság romantikus, illetve koloniális tekintetétől, azaz még mindig nem sikerült tökéletesen meghaladnia az esszencializmust. A szerző szerint viszont e diszkurzív, civilizációs vagy éppen kulturális korlát átléphető a narratív aktusban. A másik értelmében a társadalmi érintkezésben az elbeszélés (saying) adja a mentális kondíciókat, míg a gyakorlat (doing és performance) a kulturális átvitel (deed) mikéntjéről tanúskodik - egymástól elválaszthatatlanul. Ez a kétélű tézis nemcsak a narratológia kritikusai felé irányul, hanem azon narratológusok felé is, akik az elbeszélés kizárólagosságát hirdetik. A narratív identitás 1 Késő modern korunkban nemcsak a kollektív identitásformák átrendeződésének vagyunk szemtanúi, hanem annak is, ahogy a személyes identitás társadalmi helye átalakul. A modernitás - mivel gyökeresen megváltoztatta a térhez és az időhöz fűződő korábbi viszonyokat - azt a feladatot rótta ránk, individuumokra, hogy magunk teremtsük meg újra és újra személyes és társadalmi azonosságunkat, vagyis olyan összefüggő élettör* E tanulmány első változata a Pécsi Tudományegyetem Modernitás PhD-programjának 2005. őszi, Késő modern etnicitások-fogalmak, diskurzusok, elbeszélések, performance-ok című konferenciáján hangzott el. 4
