Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
VAJDA LASZLÓ: „Én tulajdonképpen történésznek tartom magam" (Fejős Zoltán interjúja Vajda Lászlóval)
Tulajdonképpen nem volt feladatom. Feladatom az volt, hogy dolgozzak. Tudja, ez olyan, mint amikor egy éhes embert bevisz egy éléskamrába. Van a Frobenius Intézetben egy könyvtár, abba bele kell részegedni... Főleg a folyóiratok érdekeltek. Akkor tényleg azt csináltam, hogy az első kötettől az utolsóig mindent kirovatoltam, bibliográfiákat csináltam - ha egyszer meglátogat Münchenben, meglátja: tudja, nekem van egy igen nagy cédulagyűjteményem... Frankfurtban nem volt konkrét feladatom, Jensennek 40 az volt a terve, hogy majd tanítani fogok mellette, ugyanis Jensen gyűlölte a tanítást. Persze ahhoz meg kellett tanulni németül. De aztán Baumann 41 azt akarta, hogy hozzá menjek, és Jensennel is beszéltünk, aki mellett akkor ott volt három komolyan veendő fiatal, Haberland, Straube, Schuster, mindhárman professzorok lettek. Jensen egyetértett vele, így Baumannhoz kerültem asszisztensnek. 0 egészen nagyvonalú volt, az első naptól kezdve szemináriumot kellett tartanom, kegyetlen dolog volt. Se Baumann, se én nem szerettük például a pedáns rokonsági tipológiát. Erre Baumann mint főnök átengedte az asszisztensének: az anyagot bemagoltam, leadtam a hallgatóknak. Két hét múlva elfelejtettem, egyáltalán nem érdekelt. Engem mindig elsősorban vallásetnológiai problémák érdekeltek, például azőskultusz különféle aspektusai. Áldozati teóriákat dolgoztam át egészen kritikusan, egy egész irodalmat. Hallatlan irodalma van, el tudja képzelni, az Ószövetség-kutatástól kezdve egészen Freudig. Később már Baumann nyugdíjban volt, és én tartottam a fő előadásokat. Meg kell mondanom, hogy egyetlen előadást sem tartottam kétszer, állandóan újat adtam. Ez nem nagyon dicséretes, de én nem tudtam másképp csinálni. Rendszerint olyan témákat hirdettem meg, ahol nem éreztem magam teljes biztonságban, ezért az előadás rákényszerített arra, hogy bedolgozzam magam az anyagba. Például emlékszem rá - ezt a régi hallgatók nemrégiben dicsérték- volt egy előadás a Kelet-Ázsia és Európa közti összefüggésekről. A régi etnológiának is volt történelmi aspektusa, de itt valahogy eltolódott más irányba a fő probléma. Hogy a dohányzás Amerikából jön, ezt minden gyerek tudja, de a németek a dohányzást a hollandoktól tanulták, a magyarok a dohányzást a törököktől tanulták. Tehát régen, a régi etnológiában a fő kérdés az volt, hogy honnan jön a dohányzás. Ma egy sokkal konzekvensebb történeti érdeklődéssel vizsgáljuk: hogy folyt le, kik voltak a terjesztők, milyen úton, stb. A kiindulópontra való fixálódás nem döntő kérdés. A kulturális utak és a diffúzió mechanikája és dinamizmusa az érdekes. Mi a szerepe a terepmunkának az etnológiában? Az etnográfiai terepmunkának teoretikusan nagyon nagy. A gyakorlatban nagyon nehéz a helyzet. A világ sok országában lőnek. Egy tanítványom dolgozott nem is olyan régen Burkina Fasóban, ott véletlenül épp nem lőttek, de a szegény srác több időt töltött a rendőrségen, mint a faluban... Most nem könnyű. Fiatal kollégám, aki az én helyemet betöltötte, nagyon jó Szudán-szakértő, most egy csoport hallgatóval volt két hónapon keresztül Kelet-Szudánban, persze nem oda mentek, ahol lövöldöztek, de majdnem baj történt, és most van még lehetőség Thaiföld déli részén... Szóval a gyakorlati lehetőség csekély. Különben persze hogy nagyon fontos: a történetiség szempontjából a szóbeli hagyomány ugyanúgy forrás, mint az írott források.
