Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

VAJDA LASZLÓ: „Én tulajdonképpen történésznek tartom magam" (Fejős Zoltán interjúja Vajda Lászlóval)

Igen, ezt a disszertációt nem tudtam volna megírni, ha nem állt volna rendelkezésemre a Rabbiképző Intézetben a Goldziher-könyvtár. Bementem, bemutatkoztam, akivel később barátságba kerültem, Scheiber Sanyi,

20 ott volt, azt hiszem, igazgató. Azt mondta, hogy a könyvtár a rendelkezésemre áll, és az egyetlen ellenszolgáltatás az legyen, hogy az évkönyvükbe írjak egy cikket. Úgyhogy ezt követően az egész obohalomból kivettem számukra a zsidó részt, és megírtam a zsidó évkönyvbe. A teljes anyag azonban sosem jelent meg. Ez nemcsak anyaggyűjtemény, hanem persze értelmeztem is. Az értelmezésben nagyon erősen érződik a Marót-tanítvány, a szublogikus komponensek, a rítus emocionális fűtöttsége és így tovább. Marót rítuselméletének nagyon-nagyon rabja voltam akkor. A témát is Marót adta? Nem, a témába véletlenül ütköztem bele. Ez egy szukcesszív rítus, majdnem mindenhol előfordul. És nagyon érdekes volt, hogy ugyanazt a rítust itt így magyarázza a nép, ott úgy, különbözőfajta ideologizálása egy réges-rég meg nem értett rítusnak. S persze nagyon csábító volt a kérdés, hogy tulajdonképpen mi lehetett mögötte. Például az afrikai résznek, amelyik az Actában jelent meg, annak van egy, az anyagában is teljesen új része. Megismerkedtem Almási Lacival, az Afrika-utazóval, ő ragyogó ember volt, mint minden nagy nemzetközi kalandor... Ilyen nincs már manapság. Akkor jóban voltunk. Almási Lacival beszéltünk erről a témáról, és ő rögtön mondott új példákat. Én azt mondtam neki: Laci, most ülj le, és írj nekem egy levelet. Nem levél lett belőle, hanem napló, a dolgozatban két-három oldal lehetett. Különben nagyon szorgalmasan szedegettem az irodalomból, persze időközben meg lehetne duplázni az anyagot. Ezt a témát magam találtam. Ortutay és [Marót] Károly bácsi - disszertációknál hivatalosan csak egy személy lehetett, Ortutay. Ortutay osztályzott, de hát kezébe sem vette. Károly bácsit kérte meg, hogy olvassa el. Károly bácsinak különböző fenntartásai voltak. Pontosan ott kifogásolta a gondolatmenetet, ahol én túl engedelmesen vettem át az ő nézeteit, ugye hát kellett volna egy bizonyos „Abstand". Mikor visszatértem a fogságból, Ortutay tanársegédje voltam. Most már nem tudom, hogy először a Néprajzi Múzeumban vagy az intézetben voltam, de valahol kaptam valamilyen éhbért. Azt tudom, hogy egy darabig Diószegi Vili és én, ketten együtt kaptuk egy teremőr fizetését. Szóval egy fél teremőr voltam, de ez nem tartott sokáig. Azután az intézetben dolgoztam. Ortutaynak - őt nem kell bemutatni, ti még ismertétek őt volt fantáziája, nem volt kifogása az etnológia ellen. Életében nem olvasott egy etnológiai könyvet sem, de alapjában véve volt benne valami teljesen találó érzék a magyar provincializmussal szemben. A magyar vidékiességről nagyon kritikusan beszélt, és főleg nagyon tisztelte Marót Károlyt. Egyáltalán nem elvi alapon. Amikor még 1945 előtt megjelent Ortutay Fedics Mihály-kötete,

21 Marót Károly elolvasta. És Marót, a nem etnográfus minden további nélkül észrevette, hogy mi ebben az érdekes, és mi ebben az új. S meg is írta.

22 Ortutay persze mennybe ment, s ettől fogva Marót Károly a szemében tekintély volt. Én tehát akkor tanársegéd voltam, megírtam a disszertációm. Mikor megtörtént a promóció, Ortutay már miniszter volt, valamivel később Vargha Laci

23 hívott engem