Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

Tabló - A történetek történetiségéről Ruth B. Bottigheimer: Fairy godfather. Straparola, Venice, and the fairy tale tradition Gulyás Judit

sokrétű történeti szakirodalomra támaszkodik (a hivatkozások jegyzékében száznyolcvan, olasz, német, angol és francia nyelvű munka szerepel). A meglévő szegényes adatok mellett egyfelől a 15-16. századi északolasz állapotokra vonatkozó település-, építészet-, művelődés-, művészet-, gazdaság-, társadalom-, politika-, pedagógia-, irodalomés nyelvtörténeti munkák sorát használja fel. Másfelől a PiacevoU Notti paratextusai, harmadrészt pedig Straparola fikciós narratívái valószínűsíthetően autobiografikus részleteinek elemzése révén kísérli meg a szerző Straparola életének főbb állomásait azonosítani. Az életút megrajzolásában Bottigheimer azt a stratégiát követi, hogy megpróbálja alulnézetben bemutatni azt a gazdasági-társadalmi-kulturális-politikai közeget, amelyben Straparola pályáját befutotta, másrészt azt próbálja meg valószínűsíteni analógiák, párhuzamok segítségével, hogy ebben a közegben egy hozzá hasonló származású, képességű, vagyoni-társadalmi helyzetű fiatalember milyen érvényesülési mintákat követhetett a 16. századi itáliai mobilitási lehetőségek függvényében. A rekonstrukció során a szerző mindvégig jelzi megállapításainak feltételes, illetve valószínűsíthető mivoltát. A Bottigheimer megrajzolta kép szerint Straparola Caravaggióban

1 születhetett 1480 és 1490 között, egyszerű család sarjaként. A szerző történeti munkák segítségével próbálja meg rekonstruálni, milyen környezetben nevelkedhetett a gyermek az északolasz városban, milyen tapasztalatok, élmények

2 érhették itt. S ugyanígy, milyen érvényesülési lehetőségei lehettek egy írástudó és jó verbális készségekkel rendelkező ifjúnak (a Straparola nem családi, hanem ragadványnév a strapartare igéből, 'túl sokat beszélni', 'bolondságokat beszélni' jelentéssel) a velencei köztársaság százezer lakost számláló, virágzó fővárosában, az európai kontinens egyik kereskedelmi, hatalmi és kulturális centrumában. Bottigheimer a társadalmi beágyazottság szempontjából vizsgálja Straparola 1508ban megjelent verseskötetét, az Opera Novát is, majd megpróbál elszámolni az 1515 (az Opera Nova második kiadása) és 1549 (a PiacevoU Notti első részének kéziratos kidolgozása) közötti hallgatás évtizedeivel, ebből az időszakból ugyanis egyelőre semmiféle adat nem létezik Straparola életére, munkásságára vonatkozóan. Abból a tényből kiindulva, hogy nyelvészeti elemzések szerint az 1551 -ben megjelent Le PiacevoU Notti egy évtizedekkel korábbi velencei nyelvállapotot tükröz az archaizálás szándéka nélkül, a szerző arra a következtetésre jut, hogy Straparola ezekben az évtizedekben feltehetően nem Velencében élt, hanem literátori képességeit patrónus (feltehetően egy tehetősebb kereskedőcsalád fejének) szolgálatába állítva, egy másik városba költözött, Bottigheimer szerint - nyelvészeti és egyéb adatok alapján Padovába. I 548-1 549 körül Straparola életében fordulatnak kellett bekövetkeznie, hiszen valamilyen oknál fogva (talán patrónusa halála miatt) visszatért Velencébe, és prózai elbeszéléseket kezdett írni, majd a kéziratot sikerült megjelentetnie is, s a PiacevoU Notti kiadása végül gyümölcsöző vállalkozásnak bizonyult. A Straparola életére vonatkozó utolsó korabeli adat 1555 elejéről származik; ekkor, hetvenéves kora körül datálta könyve új kiadására készülve a PiacevoU Notti előszavát. I 555-1 556 telén azután Velencén pestis söpört végig, ami elől menekülve Straparola visszatérhetett az ország belsejébe; annyi bizonyosnak tekinthető, hogy nem Velencében halt meg, mivel itt az elhunytak jegyzékében neve nem szerepel.