Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

Tabló - A történetek történetiségéről Ruth B. Bottigheimer: Fairy godfather. Straparola, Venice, and the fairy tale tradition Gulyás Judit

A kompozíció A negyedik fejezetben (Straparola at his desk, 82-1

19. p.) a Piacevoli Notti két kötetének elemzése következik. Bottigheimer arra tesz meggyőző kísérletet, hogy a szövegek intra- és intertextuális elemzésével, a kötetkompozíció vizsgálatával feltárja Straparola valószínűsíthető munkamódszerét, azt a folyamatot, ahogyan - feltehetően 1549 folyamán - a mű létrejött, s hogy általában dokumentálja a kézirat és a kiadás történetét -, ami nem könnyű feladat, mivel a Piacevoli Notti textuális és edíciós genealógiája meglehetősen komplikált. Az 1551 -ben megjelent első, illetve az 1553-ban napvilágot látott második kötet belső sajátosságait tekintve oly mértékben különbözik, hogy bizonyosnak tekinthető, a Piacevoli Notti kézirata nem egyszerre, hanem két fázisban készült el. A Piacevoli Notti forrásainak vizsgálata szerint Straparola igen jól ismerte az itáliai elbeszélő hagyományt, emellett művében antik előképek is feltűnnek.

3 Bottigheimer elemzése szerint Straparola 1549 folyamán előbb az első kötet elbeszéléseit írta meg, majd kialakította a keretelbeszélést, a történetekhez narrátort rendelt, továbbá bevezetésként egy-egy verset, lezárásként pedig egy-egy enigmát illesztett,

4 melyek az elbeszélt narratíva tartalmához igazodtak valamiképpen. A kerettörténet megfelelt az ilyen elbeszélésgyűjtemények huzamosabb ideje érvényben lévő konvenciójának: egy társaság időlegesen izolálódik a külvilágtól, és egyebek mellett történetmeséléssel tölti idejét.

5 Összességében az első kötet szövegeit következetes és tudatos elrendezés jellemzi. A kézirat elkészülte után a kiadásra tett előkészületek része volt a kiadási engedély beszerzése és ezzel kapcsolatban a szerzői jogok biztosítása. Ennek során a velencei hatóságok vallási, morális és politikai szempontból is megvizsgálták a kiadásra szánt kéziratot. A fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint a Piacevoli Notti kiadását 1550 márciusában engedélyezték, emellett tízéves privilégiumot biztosítottak Giovan Francesco Straparolának, ami lehetővé tette a szerző számára, hogy könyve megjelenésének financiális hasznából részesüljön, egyben a hatóság az ezen időtartam alatt megjelenő esetleges kalózkiadásokat a példányok elkobzásával és bírsággal szankcionálta volna. Bottigheimer ezek után a tényleges nyomdai műveleteket, a kiadás folyamatát, valamint az elkészült kötet terjesztését és értékesítését mutatja be, részletgazdagon, a korabeli könyvpiac működésének biztos ismerete alapján. A Piacevoli Notti kiadása kockázatos anyagi vállalkozás volt - mivel, úgy tűnik, Straparola nem patrónushoz folyamodott, hanem maga finanszírozta műve megjelentetését -, végeredményben azonban sikeresnek bizonyult, hiszen még ugyanabban az évben a kötet utánnyomása is piacra került. A második kötetet Straparola feltehetően I 552 tavaszán kezdte el írni, s ugyanazt a kompozíciós eljárást követte, mint az első könyvben, de a kötet felépítése, kompozicionális tudatossága alapvetően eltér az első könyvétől. Bottigheimer elemzése szerint a kézirat összeállítása során valamiféle törés következhetett be az alkotófolyamatban, talán az idős szerző megbetegedett (a szövegek hossza az első kötetéhez képest például jelentősen lecsökkent). Mindenesetre kimutatható, hogy másvalaki folytatta a narratív rend kialakítását a második kötetben, aminek következményeként annak felépítése esetlegessé vált, a korábbi tudatos és következetes szerkesztést hibák sora váltotta fel.

6 Összességében tehát nem Straparola, hanem a velencei irodalmi világot egyébként - az utalásokból kö-