Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

SZILASSY ESZTER - ÁRENDÁS ZSUZSA: „Halványzöld" vagy „halványbarna"? A másság diskurzusainak magyarországi alakváltozásai

eltérő életforma alkalmas arra, hogy a menekült gyermeket „piszkálódások" céltáblájává tegye. Egy magát jugoszlávként bemutató fiú szerint: „Ha azt mondom valakinek, hogy iszlám vagyok, azonnal kicsúfolnak. Utálják. Azt mondják, hogy terrorista meg ilyenek, nem tudják, mi van mögötte. Csak azt látják, amit a tévében mondanak, pedig annak csak az ötven százaléka igaz." (Tizennégy éves jugoszláv fiú.) Egy afgán lány beszédében hasonló fogalmazódik meg, amikor az elutasítást az emberek tájékozatlanságával magyarázza: „Amikor mondom, hogy Afganisztán, akkor hú, Afganisztán... forgatják a szemüket, meg minden. És valójában ez az, ami rosszul esik nekem, hogy hallanak valamit a vallásról, de nem tudják biztosan, hogy igaz-e vagy sem, és azt sem tudják, hogy mi történt igazából." (Tizenhat éves afgán lány.) Ezekre a beszédmódokra a társadalmi nyilvánosságban 2000. szeptember I I -e után megjelent erősen sematizáló kelet-nyugat, barbár-civilizált, fundamentalista-demokratikus stb. ellentétpárok és az ezekkel kapcsolatban kialakult diskurzusok is rányomják a bélyegüket. Az így kialakult, politikai és kulturális vitákat és szembenállásokat tükröző beszédmódban a „nyugati" álláspontot a magyar gyerekek, a két kultúra határán álló fordító és békítő szerepét pedig maguk a menekült gyerekek képviselik. Siker- (vagy integrációs) narratívak Míg a sérelem a beilleszkedésről szóló történetek alapmotívumaként jelenik meg, a menekült gyerekek elbeszélései szinte minden esetben az integrációs sikerek narratíváival zárnak. Idesorolható azoknak a gyerekek által sikerként számon tartott tetteknek az elbeszélése is, amely az elszenvedett sérelmek megbocsátására összpontosít, és amely a szövegekben egyben a beilleszkedéshez vezető út elkerülhetetlen részeként jelenik meg. Feltehetőleg éppen a korábban is többször megjelenő „fordítói" interpretáció sajátosságából következik az iskolai sérelmeket, konfliktusokat kommentáló beszédnek az a sajátossága, hogy megértő, lojális és elnéző. Megértő, mert olyan gyerekek gondolatvilágát tükrözi, akik a „köztes lét" szülötteiként vagy neveltjeiként a konfliktusokat egyszerre képesek kívülről és belülről látni, képesek saját nézőpontjukból kilépve önmagukat „a másikat" a „másik" szemével nézni: „Amikor jöttek a talibánok, akkor ez egy ilyen kényszerhelyzet volt, de a magyaroknak ezt nehéz megérteni, és normális, hogy ők így reagálnak." (Tizenegy éves afgán lány.) A megértés mellett kifejezésre jutó lojalitás egyrészt egy olyan világnak szól, amely befogadja a kitaszítottakat és az otthonukat elhagyni kényszerülteket, de ahol a befogadottak mégiscsak idegenek maradnak: „Ha otthon valaki ezt csinálná velem, bevernék neki egyet szó szerint, de itt nem, mert ez nem az én országom." (Tizennégy éves román fiú.) Másrészt viszont egy olyan társadalomnak szól ez a lojalitás, amely önnön kulturális értékeit, civilizációs teljesítményeit a „másiknál" magasabbra helyezi, így a lojalitást és esetenként az alázatosságot természetesnek veszi, sőt mi több el is várja (lásd orientalista diskurzus, betegség és fogyatékosság diskurzusa). Egy, a témában „jártasságot szerzett", négy éve Magyarországon élő, tizenhat éves