Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 8/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2005)

SZILASSY ESZTER - ÁRENDÁS ZSUZSA: „Halványzöld" vagy „halványbarna"? A másság diskurzusainak magyarországi alakváltozásai

mázott tudatos torzításról van „csupán" szó. Amennyiben a fent említett elbeszélések valós benyomásokat tükröznek, tehát nem a konfliktusok utólagos kendőzésére, átértelmezésére kerül sor, úgy ezek a narratívak a pedagógusok problémakonceptualizáló képességeiben rejlő hiányosságokra mutatnak rá. A menekült gyerek kulturális, szocializációs különbségeivel és a különbözőségük miatt őket érő iskolai atrocitásokkal szembeni vakság- amennyiben tényleg ez a magyarázat, és a konfliktusok valóban elkerülik a pedagógusok figyelmét - a gyerekekkel szembeni figyelmetlenség ékes bizonyítékai. A különféle konfliktusok uniformizálása pedig, ha erről van szó, a pedagógusok figyelmetlenségén kívül a nem adekvát konfliktuskezelő technikák alkalmazására vagy a konfliktuskezelés teljes hiányára hívja fel a figyelmet. Ha pedig a tagadás és az elfedés tudatos, úgy a probléma felismerésével és annak aktív átértékelésével állunk szemben. Az iskolai konfliktusok külvilág felé való tudatos tagadásának vagy szépítésének elbeszélői stratégiája adott esetben az iskola hírnevének, presztízsének megőrzésére irányuló törekvésből adódhat. A pedagógusokkal folytatott beszélgetések egy része is a narratívak e típusába tartozik. Az egyes interjúkon belüli véleményeket összehasonlítva ugyanis világosan látszik, hogy a menekült gyerekekkel foglalkozó és a velük kapcsolatos iskolán belüli problémákat előszeretettel palástoló tanárok egy része kifejezetten érzékenynek mutatkozik az idegenellenességre és a társadalmi megkülönböztetésre az iskolán kívül. Éppen ezért figyelemre méltó, hogy az iskolán belül azonban ezek a tanárok sem tekintik fenyegetőnek az interetnikai, interkulturális különbségekkel összefüggő konfliktusokat. Számos külföldi kutatás (lásd például Auernheimer et al. 1998; Diehm-Radtke 1999) említ hasonló pedagógusi hozzáállást: a kulturális különbségekből fakadó konfliktushelyzetek ritkán késztetik cselekvésre a pedagógusokat, ezért ilyen helyzetekben nem is intézkednek (azaz nem kezdeményeznek beszélgetést a szülőkkel, vitát a tanulókkal, kollégákkal stb.). Ennek feltehetőleg az intézményről a külvilág (a kutató) felé kommunikált pozitív kép kialakítására való törekvés lehet az oka, pontosabban az, hogy minekutána a tolerancia és az esélyegyenlőség követelményeinek betartása egyre inkább az iskolák értékmérőjeként jelenik meg, a pedagógusok egyre tudatosabban törekszenek arra, hogy megfeleljenek ennek a külső elvárásnak. „Ha a menekült gyerek halványzöldek közé lép, akkor őt is halványzöldként kezelem. Tehát az mindegy, hogy nem egészen halványzöld, hanem halványbarna [felnevet], de a lényeg, hogy ugyanazokat a sanszokat és lehetőségeket biztosítjuk neki, mint a többinek." (Igazgató, általános iskola, Békéscsaba.) A korrektségre törekvésre utaló effajta beszéddel a pedagógusok egyben annak is elejét szeretnék venni, hogy az intézmény az idegenellenesség gyanújába keveredjen. A külső elvárásnak való megfelelés sok esetben azonban csak a felszínen párosul az elvnek megfelelő gyakorlattal, és a nagyfokú tolerancia az elbeszélés szintjére korlátozódik. A konfliktustávolítás tudatossága máskor jól átgondolt és „bevált" pedagógiai módszer része: „Rosszul van a kérdés feltéve. A gyerekek mind egyformák, ha valaki kekec, azt nem szeretik, függetlenül attól, hogy sárga, fehér vagy bármilyen... Nem kell túlmagyarázni. Ez egy olyan dolog, hogy ha valaki túl sokat mondogatja, hogy én nem loptam el azt a tolltartót, akkor az gyanússá válik..." Az egyik XI. kerületi iskola igazgatója ezzel arra utal, hogy ha a pedagógusok túlzót-